Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Hoffmann Tamás: A dohányról és a dohányzásról

eladásra szánt portékájuk mellett maguk gondoskodtak családjuk élelmiszerellátásról, gabonát, bort, gyümölcsöt, zöldséget termesztettek, mindent - a dohánylevelek kivételével - saját szükségletükre maguk állítottak elő, állatokat tartottak, stb. Nemígy a hollandok! Noha sokan itt is kertben termesztették a dohányt, de mással már nem is vesződtek. Az élelmiszereket megvásárolták. A bur-ndk, a holland kertésznek (aki megtartotta „paraszt" jelentésű nevét), már csak kis földje volt ugyan, mégis megélt rajta. Balkáni kollégája nagy kiterjedésű parlagokkal, hatalmas - semmirevaló - tartalékokkal rendelkezett és tengődött. A hollandok nem kedvtelésből gondozták az ehetetlen növényt, ellenkezőleg: kiszámított haszonra spekuláltak. Ilyen körülmények között a holland dohánykertészek zöme jövedelmezőbben termelt nemcsak balkáni kollégáinál, hanem még a holland parasztokhoz képest is. A mélyalföld tenyérnyi kertjeiben szorgoskodó holland több értéket állított elő. mint falubeli szomszédjainak többsége, tehát azok a parasztok, akik hetenként űjra meg újra élelmiszereket szállítottak a városi piacokra, csakhogy az kevesebbet ért, mint a füstölnivaló. Nyomukba azok a parasztok léptek, akik ugarba vetették a dohányt. Ezeket a fokozatokat lehet felfedezni Németország vagy Magyarország agrármúltjában is. A németországi dohány azonban többnyire silány portéka. Jószerével csak pipába való. Sokan mégis jól megéltek az olcsó pipadohány termesztéséből. Anhaltban pedig városi modos parasztok (.

Ackerbürger) specializálódtak szivarnak való dohány termesztésére. Monokultúrát alakítottak ki, napszámosokat fogadtak és ketészeket alkalmaztak. Meglehet, hogy ők voltak a kapitalista farmgazdálkodás első német képviselői német földön. A 19. század második felében ők is felszámolták az ugartartást, nem foglalkoztak többé a gabonatermesztéssel, a dohány monokultúrája jobban jövedelmezett. Kitörtek a hagyományos gazdaság szorításából. Ez a manőver keveseknek sikerült. Az Elbától keletre vagy Magyarországon megelégedtek azzal, hogy dohányt zöldugarként műveljék. A hagyományos művelésrendszernek ezt a javított kiadását rendszerint ott alkalmazták, ahol a 18. szazadban telepítették a lakosságot és a falvakat is ekkor alapították. A népesség zöme nem is beszélt magyarul, német telepes volt. (Jánoshalma, Szulok, Verpelét, stb.) Az innováció aligha paraszti lelemény, hanem a földesúri majorszervezés ötletei közé tartozik. Nem a dohánytermesztők kezdeményező készségén múlott tehát a gazdálkodás átalakítása. Kötöttségeihez társult a piac hiánya. Gazdasági környezetük nem tette lehetővé számukra a szakosodást, holott a dohánytermesztés immár világméretű versenyében ez fölöttébb időszerű lett volna, s tulajdonképpen minden maradt a régiben (Takács 1964; Vadas 1983, 38-47). * * * 394