Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)

Balassa Iván-Hála József: Adalékok az agyagpala magyarországi hasznosításához

Az agyagpala felhasználása A hazánkban előforduló agyagpalákat többféle célra, pl.: útalapozásra, átfedésre, útfenntartásra, járdaburkolásra stb. lehetett hasznosítani (lásd a fentiekben, valamint: Schafarzik 1904, 18, 103-104, 184-185, 364, 366). Az Arad megyei Kuvinban bányászott kőzet alkalmas volt kútkövek előállítására, sőt, mint a Csík megyei Szépvízen, „finom olajos fenőkövek"-et is faragtak belőle (Bányai 1957, 172-173). Leginkább azonban tetőfedőanyagok és iskolai segédeszközök készítésére használták fel. A tetőfedő pala „A XVIII. században a hazai erdőségek rohamos fogyása, a drága, nem tartós vörösfenyő-zsindelyek használata kényszerítette az építtetőket egy új tetőfedőanyag felkutatására. Ekkor jelent meg a palakő mint tetőfedőanyag, mely tartósabbnak és kevésbé tűzveszélyesnek bizonyult a fánál. Néhány évtizedig, amíg az olcsóbb és tömegméretekben gyártható tetőcserép meg nem jelent, jelentős szerepet játszott a palakőbányászat és a palakő készítése" - határozta meg e tetőfedőanyag elterjedésének, illetve háttérbe szorulásának okait Csiffáry Gergely (Csiffáry 1996, 45). Megjegyezzük, hogy az utóbbihoz nagyban hozzájárult az azbesztcementből készített műpalák XIX. század végi megjelenése is (Möller II, 1930, 75, 87). „Más országokban nagyra tartják, ha építményeiket palával fedhetik, ezért sokszor nagy távolságokról is szállítják. Nálunk azonban nem sokat törődnek vele és a vele történő fedést, mint valami felesleges újítást ugyancsak lebecsülik" - olvashatjuk egy XIX. század elején megjelent cikkben (H. 1804, 193). Hiába volt tartósabb és kevésbé tűzveszélyes, mint a többi, növényi eredetű tetőfedőanyag, használata csak lassan terjedt és sohasem tudott nagy népszerűségre szert tenni, ahogy egy 1898-ban megjelent dolgozatban is olvashatjuk: „A palának használata hazánkban még aránylag nem nagy elterjedésnek örvend..." (Czigler 1898, 497). Bár (amint ez a fentiekből is kiderül) Magyarországon az agyagpala nagyobb arányú bányászata már a XVIII. század végén megindult, a XIX-XX. században elsősorban külföldről, pl. Angliából, Franciaországból, Belgiumból, a Rajna mellékéről, Szászországból, a Thüringiai-erdő vidékéről és Sziléziából behozott palákat alkalmaztak (Szathmán 1865, 240; Czigler 1898, 497; Möller I, 1929, 48, 75). Pl. lilás színű angol palával fedték be a budapesti Országházat, fekete német palával pedig a győri Székesegyházat (Gerő 1984, 141). A magyarországi kőzetek felhasználása kevésbé volt jelentős, ennek ellenére a XVIII-XIX. században új iparágak alakultak ki és új iparosokként megjelentek a palafejtők, palametszők, palaszelők, és palafedők (Czuczor-Fogarasi 1870, 21, 22, 24). 280