Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Nagy Zoltán: Takácsok a reformkori Körmend társadalmában
Nagy Zoltán Takácsok a reformkori Körmend társadalmában Négy forrás egy nézetben: A reformkori Körmend kézműves-társadalmának ábrázolása, különös tekintettel a takácsokra az 1824 évi Portio Felvetés, az 1828 évi Conscriptio Regnicolaris, az 1826, 1834 évi tűzkár jegyzökönyvek, valamint az egyházi anyakönyvek összevetései alapján Körmend a 19. század fordulóján, de még az azt követő évtizedekben is jelentős település, Vas Vármegye harmadik legnagyobb városa volt Szombathely és Kőszeg után. A Batthyányak uradalmi központjában élénk kereskedelem fejlődött ki, a privilegizált mezővárosban évente kilenc országos vásárt is tartottak. A lakosság nagyobbik része minden bizonnyal földművelésből élt. A jobbágykézen lévő 83 telek, a több, mint két és félezer hold szántó és rétbirtok csaknem négyszáz családfő között oszlott meg. Egész telekkel senki sem rendelkezett, a 7-10 holdnyi birtokhoz esetleg irtásföldeket szerezhettek, vagy kiegészítő tevékenységként kézművességből tartották fenn családjukat. A nagyszámú házas és házatlan zsellér iparűző volt, de jelentős részük mezőgazdasági bérmunkásként, vagy földtulajdonosként, szőlőbirtokosként, gazdálkodó életmódot is folytatott. Az iparüzők társadalmi megoszlásáról, vallásáról, létszámáról e korból hiányosak az ismereteink. A kézenfekvő forrást, az 1828. évi országos összeírást ugyan többen feldolgozták, de használhatósága erősen vitatható, hiszen a kézműveseknek csupán egyharmadát találjuk „opifex" rovatában (Nagy Z. 1996, 258-262). Amenynyiben mégis választ akarunk kapni arra a kérdésre, hogy Körmenden a reformkor elején milyen volt az ipar szerkezete, akkor ez esetben nem tehetünk mást, mint, hogy e portális conscriptiot mas források felhasználásával feltárjuk és kiértékeljük. Munkánkhoz segítségül kell hívni az egyházi anyakönyveket, melyekben vitán felül álló bejegyzéseket találhatunk a kézművesekre vonatkozóan. Ugyanilyen segítség lehet például egy néhány évvel korábbi állami adókivetési ív is, ha az azon feltüntetett neveket be tudjuk azonosítani, mert ekkor legalább hozzávetőlegesen megállapíthatjuk az egyénre szabott adó mértékéből a kézművesek helyi társadalomban elfoglalt helyét. Mindezt a tűzkárjegyzőkönyvekben szereplő osztályba sorolás pontosíthatja. A különböző forrásadatok kiértékelésekor, az összevetéskor hasznos megfigyelések birtokosai lehetünk, melyek árnyaltabbá tehetik a mezővárosi kézművességről alkotott eddigi nézetünket. Az anyakönyvekben talált adatokat egybevetve az 1828. évi összeírás névanyagával kitűnik, hogy nagyságrendekkel nagyobb az itt élő kézművesek száma, mint ahogyan azt eddig gondoltuk, s ez nemcsak körmendi jelenség. Keszthely mezőváros esetében meglepően hasonló arányokat találhatunk (Benda Gy. 1989, 32). Messzemenően 225