Szende Katalin – Kücsán József szerk.: Isten áldja a tisztes ipart - Tanulmányok Domonkos Ottó tiszteletére. A Soproni Múzeum kiadványai 3. (Sopron, 1998)
Bakó Ferenc: Adatok a győri múzeum kékfestő gyűjteményéhez
ban 2.900 önálló iparos működött, 993 segéddel és 590 tanonccal (Kézművesiparunk 1947, 103). A győri múzeum történetét eddig három rövidebb változatban ismerem, de ezek inkább a szervezeti, épületfelhasználási kérdésekkel foglalkoznak, és kevés figyelmet fordítanak a tárgyak, a gyűjtemények gyarapodására, az egyes csoportok ismertetésére, arányaira (Mithay 1956; Uzsoki 1959; Bényi-Balassa 1969). Nem utalnak tehát arra sem, hogy 1950-ben a győri múzeumban mennyi kézművesipari tárgyat őriztek, ezért csak valószínűnek lehet tartani azt is, hogy az alábbi idézet erre a korszakra vonatkozik. „Néprajzi tárában a gazdálkodási szerszámokon kívül háztartási eszközök, fazekaskészítmények érdemelnek említést. A Kisalföld népének legteljesebb néprajzi gyűjteménye található itt... Kiállításon is megtekinthető a cserépkályha gyűjteménye." Ugyanitt egy további utalás azonban már inkább az 1960-as évek állapotát idézi: „A pincében elhelyezett kályhakiállításon a XVIII. századtól a legszebb empire, biedermeier, neobarokk, eklektikus és szecessziós kályhákat ismerhetjük meg, melyekhez egy középkori hagyományokat őrző paraszt szemeskályha csatlakozik (Bényi-Balassa 1969, 152-154). Az idézet alapján az emlékezetem szerint tehát 1950-ben egyetlen jelentősebb kisipari gyűjteménye volt a múzeumnak, a kályháké. Ezen a helyzeten igyekeztünk mi akkor változtatni. Először arról tájékozódtam, hogy milyen személyek, családok azok, akiket szakmájukat illető információk miatt, vagy éppen muzeális értékű tárgyak átengedése érdekében fel lehet keresni. A tájékoztatást Grábits Frigyes 60 éves szabómestertől kaptam meg, aki a városban széleskörű ismeretekkel rendelkezett. Kilenc kisipari szakma képviselőit sorolta fel, akiket véleménye szerint érdemes lenne megkérdezni. A háziiparosok között csak az iszkápásokat említette meg azzal a megjegyzéssel, hogy „ők most is és mindig is cigányok voltak". Talán értékítéletet jelez az, hogy fontossági sorrendben elsőként a mézeskalácsos, utolsónak pedig a bognár szakma szerepelt. A négy mézeskalácsos névhez hozzáfűzte, hogy a mézeskalács-kard neve Győrött „,sifli" és ezt sajátos rózsaszín anyaggal kenték be. A szakmában ezt a rózsaszínt „sifli-szín"-nek nevezték. Az egyik mézeskalácsos család, a Valentinék emellett még gyertyát is öntöttek. 2 Három kékfestőt sorolt fel és közöttük egy fiatalt is, 3 egyetlen csizmadiát, 4 két kőművest, 5 négy kalapost, 0 három kályhást, 7 három kefekötőt, x négy kötelest, 9 és két bognárt 1 0. 2 Mézeskalácsosok ebben az időben a Komondi család, „Lengyel Kata", Vadász Antal, aki 68 éves, de már inkább gyári munkás, a Valentin leszármazottak, akiknek egyébként szép bábsütőminta gyűjteményük is van. 3 Ehling Péter és Berec Péter 80 éven felüliek, valamint Róka nevü fiatalabb „kelmefestő". 4 A neves Alapi Kálmán, „aki a mestersége mellett minden egyébre jó adatközlő". 5 Lauscher Nándor 53 éves mester a kőművesek temetkezési egyletéről tud beszámolni, Újlaki Géza, akinek az apja ács volt és Szabó Gyula. 162
