Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
Sótartó-sósszelence Használata egészen kivételesnek tűnik, amit avval magy arázhatunk, hogy ez fából készítve sokkal célszerűbb volt. Azonban bár ilyen megnevezéssel fordul elő Zirkendorffer Borbálánál, arra is gondolhatunk, fűszertartó lehetett, melyben többféle fűszert (és sót is) tartottak. Leírása: „ain gross saltzuass, darin etlich klaine saltzuessel" (II/l. k. 140.) a ládában más ónok közt eltéve, jelzi, hogy becsesebb — de ugyanilyen anyagú — tárgy, amelyben több kis tartó sorakozott. Bár csak az újkorból ismerjük példáját 2 7 (Kerek doboz forma, benne 8 kis tartó egymás mellett), itt is ilyesfélére gondolhatunk. A középkori étkezési szokások — többféle fűszer kedvelése — jól magyarázza ezt egy patrícius háztartásában. Mosdófelszerelés — kézmosó falikút A középkori tárgy-megnevezések magyarázatának nehézségét példázza ez esetben is, hogy a „Gießfaß" (/zinnesgiesvass", 1527: II/2. k. 19.) esetében az újabb kutatás is eltérő eredményre jut. Magunk részéről az óntárgyak egyik legjobb ismerőjének véleményét fogadjuk el: e szerint e névvel a különböző formájú (szögletes, illetve lapított hordó, gömb) nagy víztartókat jelölték, amelyek rendszerint egy falifiilkében felakasztva, aljukon kis csappal ellátva kézmosásra szolgáltak. 2 8 (2—3. kép.) Ugyanígy egyetlen alkalommal találkozunk a „hanttvass" megjelöléssel (1481: II/l. k. 198.), de anyagát nem említik, így másból (réz, bronz) is lehetett. Ezért alakjára még nehezebb következtetni, hisz sokféle kézmosásra használt edényféleség neve volt. — Külföldön mindkettő mesterremekként volt kötelező. Az Istv án borbély végrendeletében szereplő két borbélykanna {palbyer-kandl, II/2. k. 49.) a mesterségéhez szükséges felszerelés — vizeskanna a mosdáshoz (?) — lehetett, amely más típusú volt, mint a szokásos ónkannák. Azért tartjuk ónból készítettnek, mert utána a mindennapos feles- és pintes kannáról rendelkezik és két tálról 1530-ban. Utalnunk kell itt arra, hogy a „Czinen giesfas" az importált óntárgyak között megtalálható a pozsonyi vámnál 1457/58-ban; ritkább soproni előfordulása miatt külföldi eredetű is lehet. Olom-puskagolyó Nem tartozott ugyan mindennapos tevékenységük sorába, de ha az ónöntőt városi tűzmesterként is alkalmazták, az ő dolga a puskagolyók öntése az ekkor már használt kézi-puskák (szakállas puska) számára. 1439-ben a város hadi készülődései során a két tűzmesterrel önteti az ólomgolyókat. (bleychugel in dve puchsen... II/3. k. 164. —Az egyikük Erhard mester.) Tudnunk kell, hogy ezidőben legkevesebb 100 db kézitűzfegyver volt már a város tulajdonában. Pozsonyban is találkozunk ilyen tevékenységgel: János ónöntő mester 1439/40-ben két mázsa (!) ólomból öntött kis golyókat a kézi-tűzfegyverekhez a város számára. (...pley h'gelln zu hantpuxen...) Ehhez kő-öntőformákat használtak. 2 8' 3 27 Nadolski D. 1983. Abb. 92. (Gewürzdose, 1760.) — Az ismert sótartók mind egyrészesek. ~ Nadolski D. 1983, 258. A 15. sz.-ból eg}' példánya ismert csak. — Ezzel szemben mosdókannának tartja — különféle anyagokból készített sokféle formájuk: kanna, aquamanile stb. — a Gießgefaß vagy GieBfaB-néwel jelölt tárgyakat: Hasse M.: Neues Hausgerät, neue Häuser, neue Kleider..., in: Zeitschrift f. Archäologie des Mittelalters. 7 (1974) 67—69. — Meghatározásának ellentmond egy adata: 1407, „... 1 helm uff ein gießaß". Ez a hengeres, toronyformájú, felül sisakszerű lezárást mutató fali víztartó; ábrázolásait 15. sz.-i képekről ismerjük! {Itt 2. tábla 3. kép.) ~ 8 a Holl, Feuerwaffen, i. m. 304, 239—240. — A pozsonyi adatok Ortvay T.: Pozsony város története. (Pozsony 1900—1903.) II/3. k. 282, 284; II/4. k. 209. 82
