Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
Tál — csésze A megnevezések (schüssel, scutella) alapján megint csak homályban marad, a többféle formájú tálak (széles, vagy keskeny peremmel) illetve ugyancsak használatos mély csészék közül itt melyikre vonatkoznak. Most is csak méret szerinti megkülönböztetést használtak (grass, mitter, klain czinan schusel), ahogy régi magyar elnevezésük is: öreg, közép ón tál, tálacska a XVI. sz.-i inventáriuinokban ugyanígy szerepel. 2 3 Pedig használatuk az étkezésnél nagyon különbözött: a kissé mélyített forma a mai cseréptányér megfelelője, az asztali terítéken tehetősebbeknél személyenként 1—1 (de a hús felvágásához sérülékenysége miatt inkább nem ezt, hanem lapos fatányért kedveltek még az újkorban is). A nagyobbakban az ételt szolgálták fel — néhány középkori ábrázolás szerint fatállal beborítva hozták be, hogy az étel ne hűljön ki). A legnagyobb méretű az asztal közepén volt, ez általában laposabb kiképzésű. A soproni polgároknál a XV. sz. második felében 1—2 nagyobb tál, 2—7 db közép méretű és 3—4 kistál lehetett az átlagos felszerelés; a szerényebb háztartásokban kevesebb, (ezek gyakran nem is adják meg a méretet) összesen 3—7 táljuk volt. Valószínűnek tartjuk, hog)' a kis tál {klain czinan schusel), ami a többihez képest kisebb darabszámmal szerepel, nem is ezt a formát jelenti, hanem a kis csészét. Későközépkori ismert példányai öblös formájúak, néha kis talpkarimával, esetleg egy vagy két füllel. Lehet, hogy a később tárgyalandó tormáscsésze ugyanezeket jelölte. A gazdagok háztartásában a sok vendéggel is számolva, természetesen nagyobb darabszámot találunk, hisz Zirkendorffer Borbála említett leltárában összesen 20 tál volt (10 nagy, 5 közép és 5 kicsi), de maga már házi használatra ebből csak 5 közép óntálat és 3 kicsit tartott külön a többitől, férje halála után. Alföldy Bálint királyi harmincados soproni házában mintegy 50 db ónedényt írtak össze 1492-ben. ezek közt 20 tálat (10+5+5 db. valamint darabszám nélkül további palackokat (ezekre még visszatérünk; II/l. k. 233—235.) Tormáscsésze Pontos neve (kh re n sc hűssel) ritkán fordul elő (1500: II/l. k. 266; 1520 körül: II/6. k. 314.) egy javadalinas pap és egy plébános szakácsnője hagyatékában, de ezt magunk részéről nem tartjuk jellemző adatnak; a megnevezés pontosságára ritkán törekedtek. (Négy illetve két darab.) Tálgyűrű Nagyon ritka volt (zinen schuslring, schlisslring; 1. ném. Tafelkranz), a kutatás szerint a forró, vag)' piszkos fenekű — kormos — edények alátétjeként használták az asztalnál, a terítő kímélésére. Üreges gyűrűalakja volt, a múzeumi emlékanyagban már nem ismert. Nyilván csak tehetősebbek tartották a XVI. sz. első harmadában; lehet, hog) 7 divatja is késői. (1521: II/l. k. 400; 1527: II/2. k. 19; 1537: Mollay K. SSz. 1989, 130—138.) Csak 1 darabot tartanak. ry\ Az új német kutatás is megjegyzi, hogy az elnevezésekben a határ Teller, Platte, Schüssel között elmosódott, nemcsak régen, de az újkorban is; ezt bizonyítja a XVI. sz.-i leltárakban előforduló „Schüsselteller" elnevezés is. Nadolski D.: Zunftzinn. Leipzig 1986. 295. — Az utolsó megjelölést valószínűleg a kisebb lapos tálakra használták. 78
