Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
más fizeti a városnak (II/5. k. 20.); bár neve nem szerepek a szomszédok alapján azonosítható. Az adatokat áttekintve és összehasonlítva néhány más kézművességgel (szándékosan figyelmen kívül hagyva az egészen eltérő adottságúakat — például a ruházati ipart, vagy a kovácsokat), levonhatunk néhány érdekes tanulságot. Talán a legfeltűnőbb az, hogy miközben Sopronban a kézművesek létszáma a XV. sz. második felében erősen csökken 1 1 — már 1459-ben is, de 1489-ben méginkább — az ónöntő mesterségben 1 főről kettőre nő. Ez ugyan nem nagy létszám, de a mesterség termelékenysége miatt (az öntés viszonylag kevés időt igényelt és a kész formákkal a sorozatgyártás könnyű volt; a nyersanyag jó részét maguk a vásárlók szállították újraöntésre vitt régi edényeikkel) jelentős vevőkört tudott kiszolgálni. Csak a nagy központokban találunk nagyobbszámú ilyen mestert — s ezek exportra, távolabbi kereskedelemre is dolgoztak —, a közepes nagyságú városokban nem voltak sokan, a kisebbekben néhol egészen hiányoztak. 1 2 Sopron tehát polgárságával (hozzávéve piackörzetének nemeseit) megfelelő vásárló létszámot jelentett az egész század folyamán. Feltűnő az is, hogy a nagyjából hasonló létszámú ötvösmesterrel szemben (a század elején 1—1, közepe után 2 fő), akik ekkor 1 3 nem tudtak házat venni, az ónöntők zömmel háztulajdonosok, mégpedig a Belvárosban. Igaz viszont, hogy ez nem volt tartós: a vagyoni helyzetüket a kereset elmaradása gyorsan ronthatta. Volt ugyan olyan, aki a szokásoknak megfelelően szőlőbirtokkal próbálta helyzetét javítani, de ez kicsisége miatt legfeljebb saját borszükségletét elégíthette ki. A század közepén itt dolgozó Vencel csak bérlakáshoz jut. és ezt is változtatni kényszerül — ami más kézműveseknél is gyakori Sopronban. 1 4 Egy iküknek sem volt lehetősége, hogy a város gazdag vezető rétegébe kerüljön, bár a belvárosi ház vétele volt ehhez az első lépcsőfok. Itteni elhelyezkedésük inkább vevőkörük polgári életformájához történő igazodás, ahogy az ötvösmestereknél is tapasztaltuk. A mesterség termékei Bizonyítható helyi készítésű ónedényekkel csak az újkorból rendelkezünk, de a feljegyzésekben szereplő XV. századi óntárgyak zöme a helybéli mesterek készítménye 1 1 Szűcs J.: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Budapest, 1955. 126. Itt a városi kézművesek számának gyarapodása, majd fokozatos csökkenése 1459-től 1489-ig. A továbbiakban Sopron helyzetét a szerző nem tekinti egyedülállónak, csak egy országosan kimutatható tendencia élesebben jelentkező példájának: a gazdasági szerkezet megváltozásának. ~ Még a XVIII. sz. első felében is. amikor ez a mesterség virágkorát éli, Sopronban egyidőben csak két ónöntő dolgozott, bár már céhük is volt. .Az egész XVIII. sz.-ból 10 név ismert mesterjegyeikkel együtt. Csatkai E.: A régi soproni ónöntők. Történetírás. I. (1937) 24—33. —Bécsben, ahol céhük már a XV. sz. kezdetén ismert, a század első feléből 35 mester, a második feléből 22 név szerint adatolt (összesen 57). Egyidőben legalább 9—12 mester dolgozhatott. Mais A.: Die Zinngießer Wiens. Jahrbuch des Vereines fur Geschichte der Stadt Wien. 14 (1958) 7—46. Pozsonyban 1511—1544 között 9 ónöntő mester jegye ismert. Vallasek A. Stredoveka kolkovaná keramika. Studijné Zvesti 18 (1970) 271. Holl, ArchÉrt i. m. 69. — Itt kell kiemelnünk, hogy a XV. századi helyzetet nem lehet a XVI. századra is érvényesnek tartani; a Ny-i országrészben a politikai-gazdasági helyzet akkor már más volt. Sopronban például növekszik a szőlő- és szántótulajdonosok száma. A XVI. sz. első felében Ágoston ötvös házát említik (1/6. k. 319. és Telekkönyv Nr. 360: 1515-ben); Scharrer István ötvös házát az Új utcában 1550-ben veszik meg (Telekkönyv Nr. 878.). 1 4 A gyakori lakásváltoztatásról: Holl, ArchÉrt. i. m. és Mollay K., SSz. 48 (1994) 266—302. — a legkülönbözőbb kézművesek esetében. Magam ezt a vagyoni helyzet bizonytalanságával magyaráztam. 74
