Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Firbás Oszkár: Száz éves a Zettl-lőver

(158—161 sorszámúak) elhelyezkedése. Az ellenkező oldalon álló hasonló helyzetű lucok két éve pusztultak ki. Az épület faburkolatú verandája előtt kétoldalt szimmetrikusan két vérbükk áll (108, 205 sz.), amelyek körül a telepítéskor 5—5 mammutfenyőt ültethettek. Az északkeleti oldal felé az ötből még áll két példány (109, 112 sz.). 1976-ban még kettőnek a tuskóját megtaláltam az avarban, így elhelyezkedésük alapján pontosan meg lehetett állapítani, hogy a bükk köré 5 mammutfenyőt telepítettek. Az északi oldalon álló vérbükk (205 sz.) mellett már csak egy mammutfenyő található (200 sz.), négy elpusztult. Bizonyosra vehető, hogy a többi különleges fenyő elhelyezkedése is előre megtervezett volt. Ezek közül azonban már csak egy-egy példány áll, így a többi elhelyezkedésére nem lehet következtetni. Érdekes dologra is fényt lehetett deríteni az 1976-os felvételnél. A park szélein, a kerítés mentén a telepítéskor 3—3 méterenként felváltva állottak lucok és nyírfák. Mivel a terület nagysága az elmúlt évszázad folyamán nem változott, kiszámítható, hogy a terület szélét jelentő mintegy 300 folyóméter hosszon 100 törzset telepíthettek, s ebből 50 lucfenyő volt és 50 nyír. Az 1976-os felméréskor a tízegynéhány lucon kívül már csak négy nyír állott a sorszélen. Ezek évgyűrűit növedékfúró segítségével még megszámolhattam. Az erősen álgesztesedő fák évgyűrűi mind a négy esetben 80 év körüli eredményt adtak. Ezután kezdtem keresni a kipusztult lucok és nyírek tuskóit. Számos tuskót, korhadt tuskómaradványt találtam, amelyek egymástól 3 méter távolságra voltak. 1995-ben a széleken már egyetlen lue és nyír sein állott. így napjainkban nem lehetne következtetni sem a kerítésként egykor telepített fafajokra, sem azok elosztására, sem az egymástól való távolságukra. A nyírek kerítésként való telepítését egyedül az esztétikai hatás magyarázhatja. A hófehér nyírek jól festhettek a sötétzöld lucok között. A nyír Szibéria fája lévén sokkal több csapadékot igényel és számára az itteni klíma túl enyhe. A lue is csapadékigényesebb. A kert belsejében csoportosan telepítették a lucfenyőket, simafenyőket, feketefenyőket és a tiszafákat. Ezek közül már csak néhány lucfenyő és simafenyő, 1— 2 feketefenyő és tiszafa él. A sárgafa épületsarok mellé történő telepítése a virágzáskor rendkívüli látványt nyújtó és illatot árasztó tulajdonsága miatt történt. A telepítéskor a területen eredetileg álló erdőből meghagyták a kocsányos tölgyeket, a szelídgesztenyéket, a magaskőriseket. Az elmúlt évszázadban ezekből is jó néhány kipusztulhatott. Időközben természetes módon betelepült az állományba a juhar, a hárs, a szil, a cser és az akác. Feltűnő, hogy a területen már 1968-ban sem volt egyetlen gyertyán, pedig az eredeti erdőtípus alapja ez a fafaj. A különleges fenyők betelepítésével nagymértékben eltolódott az arány a fény igényes fafajok javára. Ennek ellenére a fák sűrű állása miatt a talaj fedett volt és a kedvező vízháztartást bizonyította az is, hogy szinte mindenhol erőteljesen tenyészett a borostyán, közvetlenül borítva és így védve a terület talaját. Id. Varga Gábor 1968-ban 33 törzset vett fel, ezek közül 1976-ra 12 törzs elpusztult. Nyolc év alatt kipusztult tehát a felvett törzsek egyharmada. Ifj. Varga Gábor 1993-ban 253 fatörzset vett fel, szinte a teljes faállományt. Ennek is mintegy az egyharmada 1995-re kiszáradt. A négy felmérés alapján megállapítható, hogy a különleges fenyők egyenletes lassú fejlődést mutatnak. Számukra ugyan a klíma nem optimális, mégis erőteljesen nőnek. Az erőszakoltan elterjesztett fafajok nagy része kipusztult, és folyamatosan tűnnek el a 387