Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Dávidházy István: A soproni posztósok céhének festőműhelyei
közel egyharmada, pontosan 172 vég különböző színű finom posztó volt. Ilyen mennyiség már egy nagyobb kapacitású, végfestésre is alkalmas műhelyt valószínűsít, aminek a helye még nem azonosított. Ellenőrizhetetlen források szerint ez a festöde a régi házszámozás szerint a Rózsa utca 9. sz. házban volt, amit az Ikva-patakra támaszkodó fekvés és az a tény támaszt alá, hogy a szóbanforgó házat egy rövid időszak kivételével 1734-től 1920-ig posztósmesterek birtokolták 6. A városi hatóság az 1840-es évektől kezdve több ízben szorgalmazta a sarokbástya tövében az akkori Promenád, a mai Széchenyi tér sarkán volt zajos és bűzös (Geräusch und Gestank) posztókalló megszüntetését. Ezzel kapcsolatban merült fel a posztósok kallójának a telkén egy új festöde építésének a gondolata. A tenet Hild Nándor (6474) készítette el. (1—2. kép) Az ügy előzményeit és fejleményeit az Építési és Szépítő Bizottmány (Bau- und Verschönerungscommission) 1845. évi jegyzőkönyve tartalmazza. A céh nem ellenezte az eddigi kalló megszüntetését, helyette ugyanott eg) 7 emeletes, gőzerőre berendezett üzemet kívánt létesíteni. Ez a terv 7 a már elfogadott városrendezési előírásokba ütközött és elvetésre került. Helyette a posztósok javasolták a Selegszántó (Antau) mellett a Vulka patakon működő Geissler malom, vagy a Bánfalvi patakra telepített Mühl malom megvételét. Ezek a szándékok sem valósultak meg, a kalló 1857-ig a helyén maradt. Érdekességként megemlíthető, hogy a jegyzőkönyv egy ritkaságszámba menő termelési statisztikai adatot közöl, amely szerint a soproni posztósok 1834 és 1844 között soproni kallójukban 11362 és vízhiány miatt — másutt pedig 3272 véget kallóztak, ami éves átlagban kb. 43 900 rőfnek felel meg. Míg ezek az alkudozások folytak, a posztóscéh hírlapi hirdetés útján keresett és talált a tervezett festöde vezetésére alkalmas szakembert. A Pressburger Zeitung 1845. évi 2. számának 10. oldalán megjelent hirdetés (3. kép) magyar szövege: „Állásajánlat: Festőmester. Az itteni. 50 mestert számláló és évi 70.000 rőf posztót előállító posztóscéh, amely bizakodva reméli néhány éven belül a Védegylet működése révén ennek a mennyiségnek a megháromszorozódását, és amihez még strux, valamint egyéb anyagok is járulnak, egy a csülleng-, a csáva- és finoinfestés minden ágában járatos festőmestert kíván alkalmazni. Minthogy- nem gyakran adódik ilyen előnyös ajánlat egy festőmester számára, a jelentkezők mielőbb közöljék címüket bérmentett levélben a Soproni Posztósok Céhével, amely a továbbiakról értesítést fog küldeni. Sopron, 1845. január 1.". A valószínűleg több lapban is megjelent hirdetésre négyen jelentkeztek, akik közül a berlini születésű Stagge Vilmos (10415) nyerte el az állást. A létesítendő festöde céljára 1845. április 19-én a Palló Tóbiás (333) céhmester, iijabb Russ János (9134) és Wrchovszky Sámuel (11476) által képviselt posztóscéh 3.350 forintért megvette az örökösöktől a néhai Pillich József (1106) tímár Balfi utcai 500. számú (ma 10. sz.) házát. Szomszédok: Ugróczvné, Strahner Jozefa, 501. sz. (ma 8. sz.) és egy, ma már elzárt, az Ikva-patakig vezető köz (Gässchen). A posztóscéh iratai közt fellelt számla szerint Hild Nándor (6474) építőmester kőművesei már a szerződés aláírását követő napon megkezdték az átépítést, ami augusztus 23-ig tartott, és 570 forintba került. Az átépítés szakmai részét már Stagge Vilmos (10415), az újonnan szerződtetett festőmester vezette, amint az a városi tanácshoz a polgárjog elnyeréséért intézett folyamodványában olvasható (A. pol. oec. XXVI. 3567). Annak ellenére, hogy a pályázó egyik első képviselője volt Sopronban az ipari átalakulás jellemző alakjának, a 6 Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig, Sopron, 1941, 132. 246
