Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Holl Imre: Ónkannagyártók a 15. századi Sopronban
lehetett. Bár nincs rá bizonyítékunk, de az itteni lakosok állandó kapcsolata a közeli városokkal valószínűvé teszi, hogy Bécsújhely, Bécs és Pozsony, ha csekély mértékben is, de alkalomszerű bevásárlásoknál szerepet játszhatott. — A következőkben edényfajtánként tekintjük át az itt használt ónokat, fő forrásként az egykori végrendeletek, illetve hagyatéki leltárak adatait használva. 1 5 Ami tulajdonosaikat jellemzi: a városi polgárok tehetősebb és leggazdagabb rétege szerepel az asztalnál használt, mindennaposnak tekinthető óntárgyak esetében, valamint az itteni papság. 1 6 Jellemzőnek kell tartanunk, hogy a legnagyobb készlettel Zirkendorffer Borbála hagyatékában találkozunk (1503-ból, II/5. k. 139—140.), akinél összesen 5 nagy- és kis kanna, 20 tál (ebből 10 nagy, 5 közepes, 5 kicsi), 2 palack, 10 tányér mellett itteni viszonylatban ritkán szereplő asztali nagy kannákat (2 db „kis lábakon álló") is összeírtak. 1 7 Az özvegy férje Zirkendorffer János a század végén a legnagyobb adót fizető patríciusok közé számított, a Szt. György u. első házának tulajdonosa, tanácstag. A soproni papok közül adataink szerint Wetzer Farkas, az ispotálytemplom plébánosa (1499—1534 között), majorság, szőlők és egy vidéki malom tulajdonosa 18 szerepel a legtöbb (48 db) ónnemű felsorolásával (1534: II/2. k. 72.). Ezek a soproni adatok között kiemelkedő mennyiségek valószínűleg jellemzőek lehettek az itteni leggazdagabb réteg háztartására, viszont az átlagos vagy szerényebb vagyonú polgároknál már jóval kevesebb (7—12—14 db) ónedényt használtak. Kanna-kancsó A középkori háztartás ónedényei közt ezt tarthatjuk a leginkább nékülözhetetlennek, asztali bor- (sör-) tartó, amely a nagy példányok kivételével közvetlenül ivásra is használatos volt. Sajnos nem tudjuk, itt milyen formáját kedvelték: a későközépkorban a talpkarimás gömbölyűbb kancsóforma és az egyenes hengerestestű egyaránt ismert Közép-Európában. Az elnevezés (chandel, kandel, cantharus) Sopronban bármelyiket jelenthette. Kivételesen jelölik alakját (1481: pauchatt seytelchandel...das lang halbkandet), e szerint a kisebbik gömbölyödő hasú kancsó, a nagyobb pedig hosszúkás formájú volt (II/l. 198.). A már említett 1503. évi leltárban a nagy kannák közt szerepel „ain grosse ebenne khandel", ami az ekkor már divatos nagyobbméretű. hengeres, egyenes testű kannát jellemzi. — Megkülönböztetésül inkább utaltak méretükre, illetve űrmértékükre; jellemző elnevezésük: pintkandel, halbkandel, seittelkandel (1 pintes, iccés, messzelyes); ritkán a nagyobb dreyhalbkandel (háromfeles azaz másfél pintes — 1 pint ezidőben 1,67— 1 5 Ezek kiértékelése mindenféle hagyatéki javakról: Szende K.: A soproni polgárság anyagi kultúrája a későközépkorban. AETAS 1990. 3. sz. (Szeged 1990.) — Sajnos a végrendeletek nagy része tárgykörünk szempontjából nem használható, mert a háztartás felszereléséhez számított tárgyakat, s így az asztali ónedényeket külön nem sorolták fel (ez általános szokás volt máshol is), azok a házzal együtt öröklődtek. Lásd pl. Juding Miklós tanácstag végrendeletében: „...sein haus...mit aller zugehorung..." (1439: II/l. k. 61.) Csak a hagyatéki leltárak adnak hű képet az ingóságokról, ilyen azonban kevés készült. 1 6 A papság esetében a végrendeletek is tartalmasabbak, hisz nem öröklődött a vagyon összesítve (amint másoknál a családra). A gazdagokra csak a ritka leltárakból következtethetünk. Lásd ezt a kérdést részletesen: Szende K.: i. m. Ugyanitt a teljes háztartási felszerelés áttekintése. 1 7 A két db „lábacskákon" álló kanna és egy nagy kanna esetében ugyan anyagukról nem írtak, de csupa óntárgy között sorolták fel: „zwo schennkhkhandel mit fuesslein. Idem ain grosse ebenne khandel." a ládában. 1 8 Életéről: Házi J.: Sopron középkori egyháztörténete. (Sopron 1939.) 158—167. Végrendelete: II/2. k. 67— 73. Lakása Széplaki utca elején volt: MollayK., SSz. 1989, 146. 76
