Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Katona Imre: A Bánk bán-rokonok Csapodon és környékén
Első pillanatra nyilvánvaló, hogy nemcsak Bertrand, de más sem igen tudott volna mit kezdeni ezzel az akkor még csak kis részben művelés alá vont erdős, mocsaras területtel. Amíg Nyugatról fenyegette veszély a független magyar államot, királyaink mindent megtettek annak érdekében, hogy az ország minden innen jövő veszélynek ellenállhasson. Folyókat tereltek el, csatornákat ástak, hog> az ország védhetőségét fokozzák. A tatárjárás bebizonyította, hogy nemcsak Nyugatról érheti veszély az országot, hanem Keletről is, s a védelemnek nem egyoldalasnak kell lennie, hanem körkörösnek. Amikor Bertrand mint földbirtokos megjelenik falvainkban, már nem a nyugatról várható veszély okoz gondot királyainknak, hanem az esetleges tatártámadás megismétlődése, de talán már ez sem. E felismerésnek tulajdonítható, hogy királyaink figyelme elterelődött a nyugati határ védelméről, és minden olyan berendezést sorsukra hagytak, melyeket korábban éppen az országhatár megerősítése érdekében emeltek. A három falu is — mint a szolgagyőri várispánság tartozéka — megszűnt a védelem érdekeit szolgálni, amikor királyi adományként Bertrand ispán és egyáltalán a Nagymartoniak birtoka lett a XIII. század 50-es éveiben. A privatizálással érthetően a terület megszűnik tagja lenni a szolgagyőri várispánságnak, de nem válik egyszerre automatikusan a soproni várispánság részévé. Csak 1272-ben foglalkozik először Moys nádor és soproni főispán a székási erdőőrök Bertalan fia Dénes elleni panaszával, és dönt több soproni várjobbágy birtokbejárása nyomán. Sopron már várispánsági székhely a szolgagyőri várispánság privatizálásakor, 1 2 a szolgagyőri várispánság eladományozása mégis váratlanul, felkészületlenül érintette. Az új helyzettől függetlenül a három falu fejlődése nem különül el, hiszen sokáig eg}' tulajdonos kezén volt a három falu. A változásra Bertrand halála miatt kerül sor. A Nagymartoniak és az Osl-ak, ill. Kanizsaiak Fiutódja nem lévén, birtokát leányai örökölték. Kisebbik leánya — aki III. Osl-hoz ment feleségül — a két Családot, a mai Csapodot és Pusztacsaládot kapta nászajándékul, míg a harmadik Család — feltehetően a mai Hövej — a Nagymartom családot fenntartó Simon ispán kezébe jut. A Nagymartoniakból kisarjadó Fraknói család birtoka egészen a XV. század közepéig. Fraknói Vilmos és felesége, Dorottya 1445-ben azonban a csornai konventnek adományozza Hövejt. Nagymartom Bertrand 1 3 leányának III. Osllal kötött házasságából két fia és egy leánya született, IV. Osl Péter és egy Erzsébet nevű, aki az 1311-ben elhalt Pápanemzetségbeli Miklós második felesége volt. 1 4 IV. Oslnak négy fiát ismerjük. Neveik: János, Miklós, Domonkos és Benedek. Az utóbbiról keveset tudunk, a többiek azonban mind országos tisztséget viseltek. Az 1325. évi osztozkodás alkalmával az Osl nemzetségből való Imre fiai, a Kanizsaiak ősei, másrészről Osl fiai az Ostffvak ősei, harmadik részről pedig Jakab fiai jelentkeznek birtok igénnyel a magvaszakadt András fiainak csornai, beledi. csapodi és szerdahelyi birtokrészeire. Csapod az Osl-ak részéről igényt támasztó IV. Osl fiainak jutott. III. Osl ekkor még életben lévő fia, Péter, János, Miklós és Domonkos nagybátyja azonban, úgylátszik, elégedetlen volt az osztozkodás eredményével és új osztályt követelt. Ez 1346-ban meg is történik. Míg az 1346. évi osztozkodást 1 2Nagyi. i. m. 185., 199. sz. oki. 1 3 Nagymartom Bertrand 3 házasságáról Id. dr. Wertner Mór: Az .Árpádkori udvari tisztviselők sorozata. Tört. Tár, 1899. 638—72. o. 1 4 Dr. Wertner Mór: A magyar nemzetségek (a XIV. század közepéig) II. köt J-Z, Temesvár, 1892. 237. o. 49
