Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Verő József: A nagycenki geofizikai obszervatórium: A geomágneses tér mérésének története
síkú keretet létesítettünk, hozzá a harmadiknak felépült „abszolút mágneses ház" falán egymásra merőleges, függőleges síkúakat is. Ezekben a tekercs síkjára merőleges mágneses komponens változása indukál mérhető áramot. A függőleges síkú keretek esetében a tekercs menetszáma volt nagy, a hét menetes vízszintes tekercsnek pedig a területe mintegy 100 x 100 in. Az akkori, rendkívül bozótos terepen bizony alaposan megizzadt ennek a munkának minden résztvevője — először a mintegy 6—8 m szintkülönbséget kellett vagy árok ásásával, vagy részben feltöltéssel, részben tartórudak leverésével áthidalni, majd pedig a kábelt leteríteni. Amint kiderült, ez a kísérlet nem volt nagyon sikeres, mert minduntalan eltépték a vezetéket, feldöntötték a kábeltartókat, úgyhogy- az alapvető regisztrálási mód maradt az elektromos téré. Végül 1960-ban dán gyártmányú műszerekkel indult meg és folyik ma is a földi mágnestér folyamatos mérése Kutatások az obszervatóriumban Az obszervatórium létesítése nemcsak az építkezést, a regisztráló helyiségek és műszerek létrehozását jelentette, hanem az összegyűlő hatalmas anyag (ma már több, mint 150 km hosszú) hasznosítását is. Nemzetközi megállapodás nem volt, sőt voltaképpen ma sincs a bennünket leginkább érdeklő gyors változások feldolgozására. „Gyors" itt annyit jelent, hogy a változások periódusa néhány másodperctől (sőt a gyöngyök esetében alig 1 másodperctől) néhányszor tíz percig terjed; közülük a legérdekesebbek a nappal szinte folyamatosan jelentkező Pc-típusú pulzációk, amelyek periódusa 20—30 másodperc körül van. Éppen a Nemzetközi Geofizikai Év idején született egy nemzetközi megállapodás elnevezésükre, ebből itt csak a Pc (pulsations continues, folyamatos pulzációk) és a Pt (pulsation trains, pulzációcsoinagok), később ugyanerre a típusra a Pi (pulsations irregulieres. szabálytalan pulzációk) névre van szükségünk. A Pc típus nappal, a Pi éjjel jelentkezik, az előző órákon át, a második viszont egy nagy impulzus után néhány hullámot követően elhal, s periódusa is hosszabb. 1 perc körüli. Kezdeti, nem mindig éppen sikeres próbálkozások után a hatvanas évek elején a „folyamatos gyors" (percenként 6 mm sebességű) regisztrálás 1961-ben történt bevezetése után kialakult az a módszerünk, amelyet ha nem is átvett, de elfogadott a nemzetközi irodalom. Ennek lényege, hogy minden fél órában lemérjük a Pc típusú pulzációk periódusát, s ezt a hozzátartozó amplitúdóval, meg a jelek szabályosságára jellemző betűvel együtt egy katalógusban rögzítjük. Ehhez még annyit kell hozzátennem, hogy akkoriban senkinek sem volt sejtelme arról, hogyan is jönnek létre ezek a pulzációk. A hatvanas évek közepén, amikor elkészítettem kandidátusi disszertációmat, Egyed László akadémikus, az ELTE Geofizikai Tanszékének, sajnos, korán elhunyt vezetője, némi szemrehányással kérdezte, miért nem mondok valamit a már akkor is nagy mennyiségű statisztikai adat mellett a keletkezésről. Kénytelen voltam bevallani, hogy azért, mert még elképzelésem sincsen róla. Azt persze tudtuk, egyebek között éppen a Peking-Sopron összemérés alapján, hogy valamilyen nagy területre kiterjedő forrással kell számolnunk, de azt is tudtuk, hogy észak-déli irányban meglehetősen gyorsan változik a jelek periódusa, ebből, nem is alaptalanul, már az ötvenes években arra következtettek, elsőként az. angol Dungey professzor, hogy ezek a jelek a Föld környezetében jönnek létre, a földi mágnestér erővonalainak húrként való rezgéséből származnak. A hosszabb húr mélyebb hangot ad, a megfelelő periódus tehát hosszabb — ennek felel meg. hogy a nagyobb szélességen fekv ő állomásokból kiinduló hosszabb erővonalak mentén hosszabb periódusok alakulnak ki. Még az észlelt periódusok is nagyjából megegyeztek a várttal. Az megmaradt rejtélynek, hogy ha ilyen 435
