Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)
Wallner Ákos: Dr. Wallner Ernő (1891–1982) élete és munkássága
Wallner Ákos Dr. Wallner Ernő (1891—1982) élete és munkássága Dr. Wallner Ernő 1943 és 1952 között volt a soproni Fáy András Kereskedelmi Középiskola igazgatója. Sopronban ma is sokan emlékeznek rá, különösen Sopronban élő tanítványai emlegetik sokszor, személyes találkozások alkalmából. Az itt eltöltött éveire a II. világháború utolsó évei és a háború utáni újrakezdés nehézségei, majd a diktatúra első, talán legnehezebb periódusa volt jellemző. Ezért az a tudományos tevékenység, amelyet Wallner Ernő a földrajz terén kifejtett, a soproniak előtt csak kevéssé vált ismertté. Sem a Soproni Szemle, sem más Sopronnal foglalkozó kiadvány nem közölt róla — tudomásom szerint — megemlékezést, így ezzel az összeállítással szeretném édesapám életének és tevékenységének emlékét abban a városban megőrizni, amelyet nagyon szeretett és amelytől élete végéig sem szakadt el. 1. Életrajz 1891. február 10-én született a Vas megyei Királyfalván (ma Königsdorf, Burgenland). Édesapja molnár, majd vendéglős, korán (1893) meghalt, ő négy testvérével árván maradt. Özvegy édesanyja nevelte és taníttatta fiait, akik között édesapám volt a legfiatalabb. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán végezte, 1914-ben szerzett földrajz-természetrajz szakos tanári oklevelet. Mindig büszkén emlegette az Eötvös-kollégium tekintélyektől mentes, de az emberi alkotó tevékenységet nagyra becsülő, szabad szellemű közösségében eltöltött egyetemista éveit. Miként visszaemlékezett rá, „ott ismerte meg az egyetemi szabadság és az önfegyelem összhangjának kötelességét", és ez szolgált későbbi tudományos pályafutásának alapjául. Pályája kezdetén tört ki az első világháború. Katonai szolgálata alól részben egészségügyi okokból, részben az akkori nagy tanárhiány miatt 1915-ben felmentették. 1916-ban választották meg Felsőlövőn (ma Oberschützen, Burgenland) az ág. h. ev. gimnázium tanárává. A vesztes háború már előrevetette a nyugat-magyarországi területek elcsatolását és Wallner Ernő családjával nem akart az Ausztriához kerülő Felsőlövőn maradni, a megkisebbedett Magyarországon pedig nehéz volt tanári állást szerezni. Azért, hogy jobb eséllyel tudjon az anyaországban maradni, 1920-ban megszerezte a kereskedelmi iskolai tanári oklevelet is, aminek eredményeként 1922ben el tudott helyezkedni Veszprémben, az ottani Állami Fiú Felsőkereskedelmi Iskolában, tanárként. Ennek az iskolának lett 1929-ben igazgatója, amely posztot 1943ig töltötte be. Ekkor került Sopronba az itteni állami Fáy András Kereskedelmi Középiskola igazgatói székébe, az akkor nyugdíjba vonult Legány Dezső helyére, aki Felsőlövőn tanártársa volt. A tanítás mellett Wallner Ernő mindig ápolt tudományos ambíciókat is. Tudományterülete a földrajz volt, amelyben a leíró diszciplínát akkor kezdte erőteljesebben felváltani az oknyomozó gazdasági- és településföldrajz. Ilyen tárgyú disszertációval szerzett 1925-ben egyetemi doktorátust a Vas megyei (akkor már Burgenlandhoz tartozó) felsőőrvidéki magyarság települései témával. 423