Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Faragó Sándor: A Fertő szerepe a Pannon régió vadlúdvonulásában

Irodalmi áttekintés A tó magyar oldalán végzett korábbi vizsgálatokra alapozva csak KÁRPÁTI (1983) és DICK (1987) közöltek adatokat a vadlúdfélék számáról és arányáról (utóbbi szerző felhasználta FARAGÓ és KARPÁTI nem publikált adatait is). Legújabban FARAGÓ (1991a, 1992, 1993a) évenkénti közlései ismertek. Ugyanő dolgozta fel a vetési lúd (FARAGÓ, 1991b) és a nagy lilik (FARAGÓ, 1993b) állományváltozására, húzásdinamikájára vonatkozó megfigyeléseket. A Fertő-tó részletes elemzése megtörtént a magyarországi libavizsgálatokról Angliában (IWRB) megjelent könyvben (FARAGÓ, 1995) is. A ritka lúdfajokra vonatkozó értékelés (mely nemcsak a szinkronmegfigyelések során nyert információkat dolgozta fel) PELLINGER (1993) tollából született. Anyag és módszer Az állományfelméréseket a nemzetközi (ún. IWRB), illetve az osztrák kollégákkal egyeztetett szinkronnapokon végeztük (DICK, 1987, FAR\GÓ, 1994a). A magyar oldalon végzett számlálások során alkalmanként 7—8 helyen végeztünk szinkronmegfigyelést, aminek során rögzítettük az éjszakázóhelyről táplálkozni kihúzó libák faját, számát (a csapat nagyságát), a megfigyelés időpontját és a repülés irányát. Az itt bemutatott eredmények az 1984 novembere és 1995 márciusa közötti 56 megfigyelési hónap értékeit tükrözik. A feldolgozás során az alábbi vadlúdfajok állománydinamikáját értékeltem: nyári lúd (Anser anser), nagy lilik (Anser albifrons albifrons) és vetési lúd (Anser fabalis rossicus). Az eredmények bemutatása Nyári lúd (Anser anser) A nyári lúd a tó és a Pannon régió egyedüli fészkelő vadlúdfaja, ennek ellenére a vizsgálatok elején csak gyér egy edszámban volt megfigy elhető a Fertő magyar oldalán. A Mekszikópuszta térségében 1989-ben megvalósított élőhelyrekonstrukció (KÁRPÁTI, 1991) kínálta kedvezőbb éjszakázó- és táplálkozóterületek, illetve a száraz klímaperiódus során kiszáradt Seewinkel-beli szikes tavak hiánya együttesen eredményezték a nyári lúd telelő és vonuló állományainak jelentős növekedését a magyar Fertő-részen. Az utolsó idényekben nem volt ritka a 10 ezer példányt meghaladó tetőző mennyisége sem. A faj téli félévbeli (október — március) fenológiájára a korai periódusban jellemző volt. hogy olykor teljesen hiányzott a faj a magyar oldalról, még a nálunk fészkelő mintegy 100 pár is — szaporulatával együtt — átvonult a Seewinkelbe. Kemény teleken pedig, amikor minden vízfelület befagyott, délre vonultak a nyári ludak. Rendszerint már októberben megkezdődik a gyülekezés a közeli fészkelőhelyekről (Magyarország, Ausztria, Morvaország), olykor korán megjelennek a lengyel populáció vonuló egyedei is. amit a nyakgyűrűzések eredményei (60 egyed) is bizonyítanak. Vonuláson ezenkívül cseh (31 pd). osztrák (10 pd). finn (4 pd), svéd (2 pd) és spanyol (1 pd) nyakgyűrűs példányokat lehetett leolvasni (PELLINGER,1993). A tetőzés novemberre tehető, egyes években 11 ezer pd-t meghaladhatja a maximum. Az áttelelő egyedszám időjárástól függően néhány száz, illetve néhány ezer pd lehet. Kemény teleken teljesen hiányozhat is e faj a Fertőről (január). Februárban megkezdődik a visszavonulás, ekkor tapasztalható tavaszi kulminációja, mely kisebb mint az őszi, maximum 8 ezer pd volt. Az őszi és tavaszi tetőző mennyisége október és március hónapokban az összlibaszám 80—100 %-a is lehet (1. és 5. ábra). 400