Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Askercz Éva: A Storno család műgyűjteménye

került fegyvergyűjtemény, vagy az amatőr régészként beszerzett régészeti tárgyeggyüttesek. O kezdte el tudatosan gyűjteni a helyi céhek tárgyi és dokumentum anyagát, a helyi krónikákat, valamint a Széchényi családra vonatozó tárgy-, relikvia- és dokumentum együttest. Ez a fajta tudatos gyűjtés a múzeumegyleti működésének éppúgy köszönhető, mint barátjának Paur Ivánnak, aki a sopronvármegyei múzeum megalapítója volt. Tudatosságára jellemző, hogy ő kezdte el írni a műgyűjtemény első katalógusát, amelyben gondosan feljegyezte, hogy a tárgyakat ki, mennyiért és hol vásárolta, ki ajándékozta, vagy kinek az öröksége. E ma már igen fontos dokumentumoknak köszönhetjük azt a tudásunkat, amelyek a műtárgyak eredetére, és megszerzésére vonatkoznak. E feljegyzésekből tudjuk azt, hogy a lakásban lévő bútorok kilencven százaléka Sopronból és közvetlen környezetéből származik, s hogy az itteni poncichterek, polgárok házaiból vásárolták a családtagok jó pénzért azokat. E feljegyzések segítségével oszlottak el azok a legendák is, amelyeket a késői utódok is oly szívesen tápláltak és adtak tovább, hogy ugyanis a gyűjtemény nagy részét a családtagok kéményseprés közben fedezték föl elhagyott padlásokon, kidobva, értéktelennek ítélve. Ez a kincskereső, kincset lelő attitűd ma is felbukkan a gyűjtők körében, s a hálás közönség boldogan fogadja ezeket, hiszen maga is szívesen lenne kincskereső. A prózai valóság ezzel szemben az, hogy a műtárgyakat vásárolták, és amikor e lakást berendezték már régen nem ők járták a padlásokat, hanem alkalmazottaik, akik nem találtak ugyan kincseket, de hozzájárultak a család biztos megélhetéséhez. A műtárgyakat nézve figyelemreméltó az is, hogy a nagyrészt középkori templomokat restauráló család alig gyűjtött e korból származó tárgyakat. Mindössze három faszobor, két aqvamanile és faragványtöredékek kerültek tulajdonukba részben vásárlás, részben ajándékozás útján. Mint ahogyan az is jellemző, hogy bútoraik között is túlsúlyban vannak a barokk időből származóak. XVII. és XVIII. századiak, ezzel szemben a XIX. századiakból alig gyűjtöttek valamit. Teljesen hiányzanak azok a XIX. századi kényelmi bútorok, fotelok, kanapék, amelyek pedig elérhetőek lettek volna számukra, hiszen ma is itt vannak a lakásokban Ez azt mutatja, hogy id. és ifj. Storno Ferenc is igyekezett a lakás műtárgyait stílusban tartani, s utódaik is tiszteletben tartották e törekvésüket. A műgyűjtemény lakásszerűségéhez és gazdagságához hozzájárulnak azok a tárgyak is, melyek a bútorokon, a vitrinekben találhatók. A kis kazetták, korsók, tálak, gyertyatartók, poharak, ón- és üvegedények feltételezhetően nagyobbrészt a család nőtagjainak köszönhetők. Id. és ilj. Storno Ferenc is vásárolt ilyeneket, de ezek többnyire céhedények, fajanszok és ónedények voltak. Az ónok a kor divatja szerint a régiességet hangsúlyozva voltak részei a szobaberendezéseknek. A gyűjtemény legtöbb ón- és rézedényét soproni kereskedésekben vásárolták, Hirnschrodt és Renner műhelyében. A többi apróságot a feleségek, a család lányai szerezhették be, a legyezők, tarsolyok, csészék, kannák, tálak, poharak seregét, a hímzéseket, és egyéb vitrintárgyakat nekik köszönhetjük. A köztudottan gyűjtő család felé nyilvánvalóan áramlottak is a felkínált, vagy ajándékba adott érdekességek, apróságok. Ezek között akadnak olyanok, amelyek ma már ritkaságok, nehezen beszerezhetők; habán edények, meisseni porcelánok, velencei és cseh üvegpoharak, magyar emlékpoharak. E tárgyak minősége belesimul a lakás tárgy együttesébe. Alig különböznek azoktól az edényektől, amelyek egy jó polgári otthonban felhalmozódhattak itt Sopronban vagy másutt. Az jellemző, hogy nincsenek közöttük nagy készletek, dúsan díszített, aranyozott, vagy éppen arany, ezüst tárgyak, drágaságok. Végezetül e szobák falán találjuk a 322