Környei Attila – G. Szende Katalin szerk.: Tanulmányok Csatkai Endre emlékére. A Soproni Múzeum kiadványai 2. (Sopron, 1996)

Nagy Alpár: Liszt Ferenc és korának eszméi

Nagy Alp ár Liszt Ferenc és korának eszméi I. Az 1823 decemberétől Párizsban tartózkodó Liszt sikeresnek mondható gyermekévei 1827. augusztus 28-án lezárultak: édesapja, Liszt Ádám — gyermeke tehetségének korai felfedezője, legfőbb támasza a formálódás éveiben — meghalt a Boulogne-sur-Mer tengeri fürdőhelyen. A tizenhat éves fiú egyedül maradt. Abbahagyta a hangversenyezést, Párizsba költöztette édesanyját, zongoraórák adásából biztosította kettőjük megélhetését. Rendszertelen életet élt, elhanyagolta a gyakorlást, felhagyott a komponálással. Gyötrő gondolatok háborgatták lelkét, sokat töprengett az emberi érzésekről, igazságokról, barátságról. Tanítványai között volt X. Károly kereskedelmi miniszterének, Pierre de Saint-Cricq grófnak 17 éves leánya, Caroline, akihez élete első, legnagyobb, legőszintébb szerelmével kötődött. Ám a rangkülönbség a lány apját arra indította, hog}' megakadályozza Liszt közeledését. A gróf, vérbeli arisztokrata lévén, a fiatalok közé állt, kitiltotta házából az ifjú zenetanárt, szétzúzta tiszta érzéseit, belegázolt önérzetébe. Liszt ezután ámokfutóként járta az utcákat, zene, könyv, tanítás nem érdekelte, teljes szellemi bénultság hatalmasodott el rajta. Világgal szembeni magatartása súlyos belső válságot tükrözött. Először találta magát szemben az értelmetlen társadalmi előítéletekkel, az arisztokratikus gőggel. Apátiájának egyik tünete a vallásos mánia volt. Naponta órákat térdepelt a Paulai Szent Vince-templom kövezetén, a nyugtalan földi életről elmélkedett, céltalan küzdelmeiről, a boldogabbnak, igazabbnak tartott evilági lét utáni örök életről. Minden vágya az volt, hogy visszavonuljon a világtól, életét az Egyház szolgálatában töltse el. Papi szemináriumba akart lépni, immáron másodszor, remélvén, megadatik neki, hogy szentként élhet, s vértanúként halhat meg. Eltávolodott a művészpályától is. Magábavonultsága miatt halálhírét költötték, az Étoile c. lap már nekrológot közölt róla. Egyéni válsága közepette a férfiúvá érés nehézségeivel találkozott. Gyötrelmeinek időszakában mind az események, mind tágabb környezete „a vallás vigaszával" biztatták, csupán édesanyja meg Bardin abbé, a St. Vincent-de-Paul papja, Liszt tanácsadója, atyai pártfogója tudta más irányba terelni gondolatait. Szerencsére akaratos, nyugtalan szelleme saját útját kereste, nem elégedett meg az Egyház hirdette kész válaszokkal. Önkéntes magánya időszakában (1828—1829), túljutva a pszichés próbatétel mélypontján, bekövetkezett a gyógyulás, a lábadozás, amikor is sokat, sokfélét olvasott, igyekezett pótolni műveltségének hiányosságait. Művészeti, filozófiai, politikai, vallásos írások, szépirodalmi alkotások csillapították szellemi éhségét; Pascal, V. Hugo, Montaigne, Kant, Lamennais, Coustant, Senancour, Voltaire, Rousseau, Chateaubriand, Schelling, Hegel, Lamartine gondolatai hívták vissza a köznapi életbe. Minden könyv érdekelte, szerette kortársait, a francia romantika íróit, költőit. Szellemi fejlődését elsősorban a német és a francia mesterek segítették. Megismerte a zeneirodalom értékeit, a francia felvilágosodás eszméit, előszeretettel olvasta a „szabadságszerető Byront", az irodalom általános történetét, a görög klasszikusokat, kapcsolatba került Franciaország jeles képviselőivel, a legkülönfélébb filozófiai és művészeti jelenségekkel, vallásos-misztikus felfogásokkal. „Olvasmányainak 303