Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

REKESZTŐ HALÁSZAT - 3. VARSÁS-LÉSZÁS REKESZTÉS

Ezt az összetett fogóeszközt olyan nádszigetek, dombok közé állítják le, ahol a halak este kifelé vonulnak a sekély vízre, reggel pedig befelé a mély vízre, és ahol a szigetek elég nagy távolságra vannak egymástól (200-250 m). Ezzel az összetett módszerrel egyrészt kevesebb varsát kell lerakniuk, mivel a terület nagyobb részét leszákkal zárják el, a lészák kapukat képeznek, megszabják a hal vonulási útját, és így az biztosan a varsába kerül. Másrészt a lésza állandó jellegű rekesz, míg a varsákat szárogatják, addig a lésza zárja a halak útját, ha nem is teljes egészében. Azonkívül: „A lészától nem fél a ponty, mert az nádból van, attól nem riad vissza. A lésza szinte vezeti bele a halat a varsába, csúszik mellette, és megy a világosabb kapu felé, ott aztán a varsába kerül. Ezért jobb, ha az ember nem tisztán csak varsával, hanem így vegyesen varsával is meg lészával is rekeszt" Az itt felhasznált lészákat is a már leírt módon készítik nádból, kétsoros gyékényfonással. A magasságát mindig az elzárásra kerülő terület vízállása határozza meg. Az iszapba kb. 15-20 cm mélyen nyomják le, a vízből pedig 30^0 cm magasságra áll ki. így ha pl. 40—50 cm a vízmélység, akkor a lésza magassága 85-110 cm lesz. A lészákat minden 2 m-re karóval erősítik meg, hogy a szél és a hullám ki ne döntse. Ezekkel nem egyvonalban, kerítésszerűen zárják le a területet, hanem nyitott V szerűen úgy, ahogy a 45. ábrán látható. Egy-egy lésza hosszúsága 8-10 méter, de lehet hosszabb is, az elzárandó terület nagyságától függően. A leállított lészák közötti kapuk (ka) szélessége 2,5-3 m., mivel a kétszárnyú varsa egyik-egyik szárnya 220-250 cm hosszú. Az elzárásra kiválasztott területen mindig a lészákat állítják le először(45. ábra 1.) tavasszal, még a ponty ívása előtt. A varsák lerakására pedig csak akkor kerül sor, ha a hal megindult, tömegesen vonul kifelé a sekély vízre. Amikor ez bekövetkezik, akkor este lerakják a kívülről váró (K) varsákat (45. ábra 2.), de a belülről várókat nem, hogy a kapu nyitva maradjon, a halak ki tudjanak menni a sekély vízre. A belülről váró (B) varsákat csak napkelte előtt, reggel rakják le, hogy a kapukat elzárják vele, és a sekély vízen tartózkodó halak mind a kívülről váró varsákba menjenek bele (45. ábra 3.). A belülről váró varsák éppen ezért nem nagyon fognak halat, ezek rendeltetése csupán a kapuk lezárása. Néha nem is varsákkal zárják le a belülről váró kapukat, hanem egy-egy 3 karóra kifeszített 3-3,5 m hosszú és 18-20 szem magasságú hálóval. „Mivel a belülről váró varsák nem nagyon fognak, ezért már ollan eset is volt, hogy a belülről váró kapukat nem varsákkal, hanem 3 karóra kifeszített rövid hálóval, lepedővel zártuk le, mellek pontosan elfogták a kapuk szélességét"^. A varsás-lészás rekesztést csak a hegykői halászok ismerik, de ők sem alkalmazzák rendszeresen minden évben, hanem csak akkor, ha a halak az ilyen rekesztésre alkalmas területen vonulnak keresztül íváskor. Ha azonban már leállították, akkor egész nyáron át használhatják. A varsás-lészás rekesztést egymás mellé állított, két irányból váró, megtört vonalú nádcégéknek tekinthetjük, a kapukba elhelyezett fogókészülékekkel. Ha ugyanis a felállított sorból csak két lészát és egy varsát nézünk (45.ábra 2.), akkor előttünk áll a folyókban alkalmazott cége pontos alapformája. Mivel a kapukba varsát helyeznek el, ezért nyugodtan nevezhetjük ezeket varsás nádcégéknek, melyeket a speciális vízingadozásnak és az ezzel kapcsolatos haljárásnak megfelelően úgy helyeznek el Zsugonits Ferenc. ^ Zsugonits Ferenc. 94