Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

A szerkesztők előszava

I. A szerkesztők előszava Az 1983-ban, 50 éves korában elhunyt Bárdosi János egyetemi szakdolgozatát tartja kezében az olvasó. Annakidején csak néhány részlet jelenhetett meg, s most, halála után tíz évvel nyílott lehetőség arra, hogy több intézmény anyagi támogatásával az egész mű nyilvánosságra kerüljön. Szívesen vállaltam a kézirat nyomdai előkészítését két okból is. Az egyik az, hogy bár jelentős irodalma van a magyar halászatnak, a Fertőről keveset tudunk. Herman Ottó alapvető műve, A Magyar Halászat Könyve többször említi ugyan, de átfogó képet nem rajzol róla. A különböző helyeken megjelent leírások alig ismertek, nehezen hozzáférhetők. Pedig - amint az Bárdosi János tanulmányából kitűnik - a Fertő külön színfoltot jelent a magyar hagyományos - „népi" halászatban. A másik ok az, hogy Bárdosi János szinte példa nélküli részletességgel, alapossággal mutatja be a fertői halászatot. Különösen két fejezetre kell felhívni a figyelmet: az egyik a rekesztő halászaton belül a vejszézés, a másik a tapogató halászat. Nem csak a vejszekészítés munkamenetét ismerhetjük meg, hanem a használatot is olyan részletességgel, amilyennel a szakirodalomban sehol sem talákozunk. Hogy a vejszeformák, azok precíz kialakítása, a pontyra ill. csukára specializálása mennyire volt általános, vagy csak a Fertőre jellemző, tulajdonképpen nem tudjuk, hisz más vizeken ilyen részletességgel senki sem vizsgálta, s félő, hogy már nem is lesz mód kideríteni. Ugyanez mondhato el a tapogató halászatról is, melynek kifejlődését a vízrajzi viszonyok mellett elősegíthette az a tény is, hogy a Fertőn nem volt halászati tilalom az ívási időben, tehát nem titokban, lopva kellett borítani a halat, hanem szabadon, a legalkalmasabb időben és módon dolgozhattak vele. Ami az én munkámat illeti: a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartottam Bárdosi János szövegét. Csak a szemmellátható gépelési hibákat javítottam ki, s néhány stiláris igazítást végeztem. Ezenkívül a kéziratban idézőjelbe tett kifejezéseket, mesterszavakat kurziváltam, valamint a jegyzeteket dolgoztam át a ma használatos módra. A sorszámozást azonban itt is megtartottam, s amennyiben valami kiegészítést, megjegyzést tartottam szükségesnek, a számozást bontottam a. b. részre, és S E. monogrammal jelöltem. Reméljük, hogy a megjelent tanulmány híven szolgálja majd azt a célt, melyet Bárdosi János a bevezetőben így fogalmazott meg: „...csak egy kis része, parányi 8