Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
JOGI VISZONYOK
frt-ot, Rákosi löbő-hálótól 4 frt-ot, meggyesi löbő-hálótól 2 frt-ot. „Ez az adó - mondja az összeírás - hol árad, hol apad" 23 3. Egy 1631. évi összeírásból ugyancsak megtudhatjuk; „...hogy a hegykői jobbágytelkek állományához a szántóföldön és réten kívül még halászóvíz is tartozott" 23 4 Az 1492. évi Sárvár és Kapuvár tartozékairól felvett urbárium pedig a fertővidéki jobbágyok kötelezettségeként megemlíti: „Bárki a tavon halászik és rajta hálót használ, 29 bécsi dénárt fizet a kilenceden kívül (salva Nona)" 2 35. „Az 1368-ból eredő úrbéri egyességben olvashatjuk, hogy Sarrod, Osli, Tétény halászjobbágyai a halászati jogért 10-10 forintot fizettek a földesuruknak, az uraság konyhájára pedig 5-10 q halat tartoztak adni" 23 6. Némely fertővidéki község halászó jobbágyainak azonban, - a fennálló kötelezettségeiken kívül - még „...minden feria sextára u n. Péntekhalat (így!) kellett adni sorrend szerint fejenként, vagyis egyik az egyik, másik a másik pénteken. Aki ezt elmulasztja, negyven... bécsi dénárt fizet" 2 3. Sőt, nemcsak a földesúrnak tartoztak ilyen jellegű szolgáltatásokkal, hanem egyes községekben még a papnak is kellett u n. „ebédhalat"adniuk. Erre vonatkozóan, az 1631. évi evangélikus egyházlátogatás könyve — Hegykővel kapcsolatban - a következőket mondja: „...sok halász lakott itt, szerdanap hordanak ki a piacra halat és ha a halásznak tíz halnál többje volt, egy hallal ebédjére a papnak tartozott mindenik" 23 8. E néhány kiragadott adattal csupán csak ízelítőt kívántunk adni a feudális jogviszonyokról azért, mert ezt a feudális jogrendszert váltja fel a XVIII. század végétől kezdve ugyan mégcsak fokozatosan, de a XIX. században — különösen a jobbágyság felszabadítása után - már egészen határozottan a már bemutatott bérleti rendszer. A feudális jogszokások hatása azonban még a XX. században is érezhető Adatközlőink szerint ugyanis a halászok - a szerződésben megállapított kötelezettségeiken felül - az uraságnak, vagy ha annak nem, akkor az ispánnak, még az 1900-as évek elején is tartoztak néhány kg halat ingyen adni, amit felváltva minden héten a csütörtöki fogásból - péntekre - kellett beszállítaniuk. Sőt egyes községekben még a papnak is járt néha ebédhal. Ezek az írásban nem rögzített - rendszeres vagy csak alkalmi - szolgáltatások a feudális kötelezettségek csökevényeiként maradhattak fenn. A tó halászati jogrendszerében lényeges változás csak 1945-ben következik be, amikor a 6700/1945. M.E. rendelet 2 §-a értelmében „a természetes vizekben a halászati jog az államra száll át..." Ettől kezdve tehát már nem az uradalmaktól, hanem az államtól bérelték a halászok a vízterületet, mégpedig - az eddigi gyakorlattól eltérően - egy-egy község, vagy esetleg több község bandái és kishalászai együttesen, holdanként 1 kg halért, ill. ennek fogyasztási áráért, aminek összegét aztán közvetlenül a Nyugati Halászati Felügyelőséghez kellett befizetniük, mivel a területre vonatkozó szerződést, vagy megállapodást is ezzel kötötték. 23 3 TAKÁTS Sándor, é.n. 220. 23 4 SOÓS Imre, 1940. 168. 23 5 LUKÁCS Károly, 1953. 283. 23 6 ÉLŐ Dezső, 1937. 22. Lásd még KÖVÉR Fidél József, 1930. 101. 23 7 LUKÁCS Károly, 1953. 283. 23 8 SÜÓS Imre, 1940. 168. 169
