Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
EMELŐHALÁSZAT - 2. MERÍTŐ „PIPÁLÓ" HALRA - A merítő használata
kis zsineggel átköti (67. ábra). „Ezt azért kellett beletenni, hogy a háló ne engedjen, ne csússzon el, amikor a sarkokat kötöm, amikor a kötést tovább folytatom"* 9 8. A tű továbbra is ott lóg a fonálon, mert a kötést ott folytatja, ahol azelőtt abbahagyta. A cél ezután már a háló sarkainak eltüntetése, amit úgy ér el, hogy amikor soronként körbe köti a szemeket, akkor a háló sarkánál mindig hamis-szemet, félszemet köt, miáltal 3—4 sor lekötése után a sarkok eltűnnek. „Egy jó kötő 3—4 kerülővel el tudja tüntetni a sarkokat a hamis- vagy félszemes sarokkötésekkel. Persze ez elég nehéz, ezt érteni kell"* 9 9. Annkor a sarkokat sikerült eltüntetnie, akkor a háló egyenletes a továbbiakban minden sort teljes szemre lehet kötni. A sarok eltüntetésétől számított (tehát attól a sortól, amelyben még félszemek vannak) minden második, vagy harmadik sorba szaporít 10 szemet egészen a tetejéig, hogy a hálózsák jó széles legyen. Amíg induláskor 120 szem (4x30) volt a merítő szélessége, addig a befejezésnél a szaporítások következtében már 160-180 szem lesz. Mikor a háló magassága kb. 1.5 m lesz, akkor a legutolsó sort már dupla fonállal köti, mert ez a szegille, ennek erősnek kell lennie. Mikor a hálózsák így elkészül, akkor a követ kiveszi és kiszámolja, milyen bő a zsák felső része, mert a bőség szerint köti majd fel a kávára. E célból a kávára kézinsléget (vastagabb sodrott fonál) köt és erre fűzi fel a szemeket. 3—4 szemet fűz egybe, úgy köti fel. Ezáltal a zsák szélességének egyharmadát elveszíti a felkötésnél. „Ha 3—4 szem így egybe van tolva, és így felkötve, akkor a zsák szépen játszik a káván, elég bő. A hálónak soha sem szabad feszesen állni"200. Ezzel a merítő elkészült, vihetik a vízre. A merítő használata A merítővel egy ember dolgozik. Júliusban és augusztusban délelőtt vagy délután, amikor a halak a nagy melegben pipálnak, hajóra ül, a merítőt elhelyezi a hajó orrába, a farához pedig egy úszóbárkát köt, és indul a mély vízre, síkvízre, ahol a halak pipálnak. Evezés közben állandóan figyeli, hol karikázik a víz, hol lát sötét foltot-a sima víztükrön. Ha ilyet észrevesz, hajóval megközelíti, csendben evez, hogy széjjel ne riassza őket. Amikor már csak 20-25 m a távolság a pipáló halaktól, akkor a hajót az evezővel rögzíti, fogja a merítőt és óvatosan kiszáll a hajóból. (A hajót addig nem engedi el, amíg a lába a talajt el nem érte). Azután csendben lassú léptekkel indul a pipáló halcsomó felé. A víz mélysége miatt a merítőt a vállán tartja. Mikor már 4-5 mre megközelítette a halakat, leveszi válláról a merítőt, és két kezével maga előtt tartva a vízben óvatosan a halak alá helyezi, — miközben lép még egyet-kettőt - s mikor úgy gondolja, hogy a halak pontosan a merítő fölött vannak, hirtelen megfordul, vállára veszi a nyelet és kezével lenyomja a nyél végét, miáltal a káva - a zsákkal együtt felemelkedik, és így a halcsomót felmeríti. Az emelés után indul a hajó felé, a kávát magasabbra tartja, hogy a halak ki ne szökhessenek, de a zsák vége a vízben van, mert így könnyebben viheti a nagy súlyt. A hajóhoz érve a zsákot beemeli (ami sokszor elég 198 Zsugonits Ferenc. '" Zsugonits Ferenc. Zsugonits Ferenc. 142
