Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

HAJTÓHALÁSZAT

- szintén a füleken keresztüldugott karó segítségével - amikor már a hálót egészen kihúzta derékszög alakban (63. ábra). (A kihúzás azért történik így, hogy a háló lazán álljon, s ezáltal a hal könnyebben belemenjen.) A háló kivetése után a halász hajójával kb. 200-300 m távolságra elmegy innen, majd visszafordulva, a zuháló segítségével buffogtatja a vizet, hajtja a halakat a leállított háló felé. Mikor a hajtás közben visszaér a hálóhoz, akkor annak a part mellett elhelyezkedő részét - a karó felvétele után - visszahúzza a kiindulási oldalra, (63. ábra 2.) miáltal az ide menekült halakat egészen bekeríti. Ezután a hálóközti részt is megbuffogtatja, hogy a hal biztosan a hálóba ugorjon, és ott — furakodásával a léhésből zacskó képezve - fogva maradjon. Ennek elvégzése után a hálót a hajóba felszedi, és a fogott halat csak ott veszi ki belőle. Ezt a fogásmódot főleg ivás idején alkalmazzák, amikor a hal tömegesen vonul kifelé a csatornákban. Az első és második módot pedig ezzel szemben ivás után, amikor a hal a nádasban vagy a nádbokrokban tartózkodik. Azonban a hal tartózkodási helyétől függően felváltva, alkalmilag, mindhárom fogásmódot megtalálhatjuk áprilistól egészen szeptemberig.