Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - Jeges halászat nagy húzóhálóval
oldalon. A húzókötélen levő jelek (csomók) is azt a célt szolgálják, hogy a halászok ezeket figyelve és egymásnak jelezve, a húzást egyenletessé tehessék. Erről tudják meg azt is, mikor kell a húzást abbahagyniuk, és a hajtócsigával együtt előbbre menniök. (Ugyanígy figyelik egymást a rúdhajtók is, hogy egyformán haladhassanak előre, s legalább a saroklékekhez és a kiszedőhöz együtt érkezzenek). így húzzák a kötelet minden ötödik, vagy hatodik hajtóléknél, majd a saroklékeknél és végül a ki szedőnél. Amikor a vezetőrúdak a kiszedőlék alá érnek, a rúdhajtók a lékelők segítségével kiemelik ezeket a léken keresztül a vízből. (A rúdhajtó a vezetőrúd hátulsó végét lenyomja a hajtóvillával, hogy a lékelő azt könnyebben kihúzhassa.). Azután leoldják róluk a húzóköteleket. Közben a kötélhúzók is eljutnak a kiszedőlékig és megkezdik a húzókötél végleges feltekerését a hajtócsigára. A csigákat úgy állítják fel, hogy a húzás közben a kötelek keresztezzék egymást. Erre azért van szükség, hogy a háló kávafái és szárnyai még a kiszedőlék előtt összeérjenek, és ezáltal a halak elől ki ne mehessenek. A húzókötél feltekerése után a kiszedőnél előbbukkanó kávafákat kiemelik, és ezek kengyeléről lebontják a kötelet, majd a halászgazda - aki a beadólék felőli oldalon áll - a letartócsigával lefogja a közvetlenül egymás mellett párhuzamosan haladó alsó inat, s ezzel megkezdődik a háló felszedése, ill. kihúzása. Itt is, ugyanúgy mint a hígvízi halászatnál, két halász az alsóinat, kettő pedig a folócoskötelet húzza, - annál gyorsabban minél közelebb ér a zsák - míg a többi a háló szárnyairól szedi le a halakat, és a kosarakat készíti elő a kifogott halak részére. Amikor a zsák a kiszedőlékhez ér, a halászgazda a letartócsigát hirtelen felemeli, míg a többi halász közösen, egy gyors mozdulattal kirántja a zsákot, ami a fogás eredményét tartalmazza. Egyrészt a zsák gyors kiemelése, másrészt a háló húzása, valamint az alsó inának lefogása végett a kiszedőlék méreteiben mindig nagyobb, mint a beadólék (kb. 2x3.5 m), hogy a halászok a háló felszedését könnyen és zavartalanul végezhessék. A fogott halat a szánkón elhelyezett kosarakba és hálózsákokba rakják, hogy könnyebben szállíthassák, majd a másik szánkóra felteszik a hálót és köteleket, összeszedik szerszámaikat, és indulnak hazafelé, egyszer boldogan, másszor szomorúan, a fogás eredményétől függően. E területen u.i. naponta csak egy tanyát húznak, de ez is eltart reggeltől késő délutánig. Különösen akkor, ha esetleg a háló elakad, mert ebben az esetben ott is ki kell vágniuk a jeget, hogy a hálót az akadályból kiszabadíthassák. Az ilyen baleset nagyon elkedvetleníti a halászokat, mert tudják, ha a húzás nem folyamatos, (ha a háló megáll) akkor a fogás eredménye sem lehet jó, mivel közben sok hal kiszökik a hálóból. Egy húzás alkalmával általában 40-50 kg halat fognak. A magyar Fertőn ma már csak kizárólag Fertőrákos térségében kerülhet sor a jeges halászatra, mivel a többi terület egyrészt a víz sekélysége, másrészt a nagyfokú elnádasodás miatt, erre nem alkalmas. A Fertőn a jeges halászatnál a lélek elhelyezkedése ötszögű idomformát mutat, ugyanúgy, mint a Velencei tavon ^^. Ettől eltérő a balatoni hatszögű alapforma, melyet Jankó János német eredetűnek tekint, mivel a délorosz területeken csak kerek alapformák találhatók. Szerinte ez csak ujabban került be halászatunkba, azelőtt 17 7 SOLYMOSEde, 1950. 17 8 JANKÓ János, 1900. 565-569. 122
