Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)

KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló használata: húzás karóra

A háló és a kötelek bepakolása után elindulnak a két hajóval. Elől megy a hálós 3 emberrel, - a gazdával és a két folócossal, vagy egy folócossal és egy inassal, - és utánna megy a halas két emberrel, - a két inassal, vagy egy inassal és egy folócossal. Ahol a csatornában vagy hajóútban nagyon sekély a víz, ott kiszállnak, és úgy tolják a hajókat — a partról kétoldalról - az evezők segítségével. Már útközben megbeszélik, hogy a to melyik részén fognak keríteni. A síkvízre érve aztán kiválasztják a húzóhelet (a kerítés helét), ahova újabban a szövetkezetben dolgozók letűzik a brigád zászlóját, amivel jelzik, hogy azon a helyen húzni, keríteni akarnak. Ha más banda (brigád) is érkezik arra a helyre, akkor az elsőbbség azé, amelyik a zászlót előbb letűzte. Régebben - 1953 előtt - nem volt az egyes bandáknak zászlójuk. Akkor az elsőbbség annak a bandának jutott, amelyik arra a helyre előbb érkezett, ill. amelyik a háló kidobokávafáját előbb kidobta. A húzásra kiválasztott helyen a halashajóval közvetlenül a hálóshajó jobboldalához eveznek, míg a hálóshajóban a halászgazda az egyik folócos vagy az inas segítségével megkezdi a háló kiszórását, bevetését. Ez az óramutató járásával egyező irányban történik, - tehát jobbra haladva - mivel ellenkező esetben a zsák kifordulna. A gazda a folocoskötelet, a másik halász pedig az inat szórja, míg a harmadik közben evez. Az ínnak mindig távolabb kell leesnie a dobás közben, mint a folócoskötélnek. Ez utóbbit a gazda 10-15 méterenkint meghúzza, hogy ezáltal a kötélen esetleg fennakadt lepedőrészt lerázhassa. Amikor a zsákhoz érnek, - az evező halász egészen lelassítja a hajó járását - a gazda megfogja a zsák végén elhelyezett súlyt, - a seggikövet - és ezt a zsákkal együtt úgy dobja ki, hogy az kb. 5-6 m távolságra elrepüljön. Azután ezt megigazítja, hogy rendesen álljon, majd ismét az eddigi ütemben szórják tovább a hálót, - egyenes vonalban - míg az a hajóból ki nem fogy. Először a kidobokávafát dobja ki a gazda a vízre, hogy a halashajóban levő halászok a hajtócsigára feltekert húzókötél végét ennek kantárjára, kengyelére ráköthessék, egyszerű halászkötéssel, ami egy rántásra felbomlik. Ennek megtörténte után aztán a halashajóval, a háló bevetési irányára derékszögben elfordulnak és eveznek, miközben a hajtócsigáról a húzókötél tekeredik le. (Addig a másik hajóból még szórják a hálót). Amikor már mind a 250 m hosszú kötél leszaladt, akkor megállnak, kidobják a vasmacskát, leverik a hajókarót, amikkel a hajót rögzítik, és várnak mindaddig, amíg a hálóshajóban ugyanezt el nem végzik. A hálóshajóban a háló kiszórása után a hajtócsigát- melyet eddig a háló miatt a hajó orrában helyeztek el, - felteszik a csigatartóvasakra, majd a kávafára - az előbbihez hasonlóan - ők is rákötik a húzókötelet, és szintén derékszögben elfordulva indulnak a másik hajó irányába. Addig eveznek, míg a kötél le nem fogy a hajtócsigáról. Mikor aztán ők is lehorgonyoztak, akkor a két hajóban egyszerre megkezdik a kötelek feltekerését. A kötél a hajó suberján levő ágas között csúszik, s így egyenletesen tekeredik fel a hajtócsigára. A két hajóban dolgozó halászok közben figyelik egymást, és a húzókötélen elhelyezett csomókat, jeleket, hogy a háló egyenletesen haladhasson előre. A húzást eleinte egy ember is tudja végezni, de minél közelebb ér a háló, az annál nehezebb, s ilyenkor már segítségre van szüksége. Ezt a műveletet előrehúzásnak nevezik. Ezzel a háló, a kivetési alaptól számítva 250 m-rel halad előbbre (54. ábra). Ha a kávafák elérik a hajókat, vagyis a háló szárnyai egészen beértek, akkor mindkét hajóban felveszik a vasmacskát, valamint a hajókarót, és előre rukkolnak, azaz addig eveznek, amíg a húzókötelek újra le nem szaladnak a csigákról, - de most 110