Bárdosi János: A magyar Fertő halászata. A Soproni Múzeum kiadványai 1. (Sopron, 1994)
KERÍTÓHALASZAT - 1. NAGYHÚZÓHÁLÓ - A nagyhúzóháló készítése: kötése és felkötése
súlyosabbak legyenek, és így mindig a fenéken járjanak, azonkívül fenéksúlyuknál fogva egyenesebben álljanak. Közvetlenül a vaskarika felett van az ínkötél számára átfúrt lyuk, felül pedig, - a folócoskötél részére készített - a kávafa tetejétől számítva kb. 8—10 cm-re, hogy ez a kis része a vízből mindig kiálljon, azt a húzás alkalmával is jól lehessen látni. A kidobó kávafa, v. kidobókáfa tetejét még feketére is égetik, hogy a másiktól - a háló beszedése és kiszórása alkalmával - könnyebben megkülönböztethessék. Ezekre a kávafákra kötnek aztán fel egy-egy 160-180 cm-es kötéldarabot kantárt (ka), v. kengyelt, amikhez majd a húzókötelek csatlakoznak (52. ábra 1.). Régebben amikor a háló még kisebb méretű volt - kantárt nem is iktattak közbe, hanem a húzókötelet közvetlenül a kávafa közepére - a külön erre a célra kifaragott, bemélyített vájatba - kötötték (52. ábra 2.) halászkötéssel, amely hasonlít a rendes fojtórakötéshez, csak a végét, — a csomón belül - még egyszer visszaveszik (52. ábra 3.). A magyar halászok szerint a kantáros kapcsolási mód a németektől ered, azoktól tanulták el. Azelőtt (még 10-15 éve is) ők mindig a kávafa közepere kötötték a húzókötelet. A kantáros megoldást azonban jobbnak tartják, mert ennél a kávafa - a kettős húzás által - egyenletesebben halad, nincs olyan nagy mozgása, kilengése, mint azelőtt, a középen alkalmazott felerősítési módnál. Ma már éppen ezért a kisebbméretű gyaloghálón, vagy kishúzóhálón is azt a kantáros felkötést alkalmazzák, mind a magyar, mind az osztrák halászok. Ezek röviden a nagyhúzóháló készítésével — kötésével, felkötésével, összeállításával - kapcsolatos munkálatok, amiket télen végeznek el, hogy tavasszal - áprilisban - azt már a vízre vihessék. A hálófelkötéssel a csoport tagjai öten egy nap alatt végeznek, s a munka befejezésével az elkészült új hálót először megkeresztelik, majd megtartják az áldomást, amiről az egyik adatközlőnk a következőket mondja: „Mikor a hálófelkötéssel végeztünk, a gazda így szólt hozzánk: „Hát emberek, ez az új háló az eddigi szokás szerint egy kis áldomást is megérdemel, mert ha ennek nem tartunk, akkor nem lesz jó járó a vízen". Én mindjárt hoztam is 2 liter bort. A gazda töltött a pohárba és a hálóra öntötte. Azt mondta: „Te igyál elsőbe, mink majd azután iszunk". Még egy pohárral töltött a hálónak, hogy még jobban megkeresztelje, az után már mink is ittunk. Az öreg Balog ivás előtt azt mondta: „Isten áldd meg a halászokat" és csak azután ivott. Amikor ez megtörtént, a hálót szépen elheleztük a ház folosójára, hogy az egerek hozzá ne férjenek és elmentünk a kocsmába, az igazi áldomást megtartani" A háló összeállítása után - még a tél folyamán - elkészítik, kijavítják, vagy beszerzik a használatához elengedhetetlenül szükséges közlekedő- és egyéb segédeszközöket. Majd kora tavasszal, - mikor az idő már elég szép - a halászok felállítják a háló szárogatása és tárolása céljából a tericcsfát, terisfát, v. hálószárogatófát a csatorna (hajóút) partján, vagy valamelyik bokor oldalán, - tehát olyan helyen - ahol hajóval könnyen hozzáférhetnek. Az elkészítéséhez szükséges faanyagot - a hajókkal, bárkákkal és egyéb szerszámokkal, valamint a hálóval együtt - hosszúszekéren szállítják ki a Fertőre a csatornáig, ahonnan aztán már hajóval viszik tovább a kiválasztott helyre. Ott egymástól kb. 4-5 m távolságra leásnak egy-egy 240260 cm hosszúságú cölöpöt, - 60-70 cm mélyen - amiket hátul rézsútosan még ' ^ 4 Zsugonits Ferenc. 108
