Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Banner Zoltán: Szervátiusz Tibor kolozsvári korszaka
BANNER Zoltán művészettörténész SZERVÁTIUSZ TIBOR KOLOZSVÁRI KORSZAKA — Részlet egy készülő monográfiából — Hatalmas, nyolc-tíz-tizenöt méteres szobrok ragyognak a Kárpát-medencét körbeölelő hegyvonulatok ormain. Az egyik csúcson Napisten ébredése, a másikon Prelúdium és fúga, a harmadikon Kolozsvári Krisztus, a negyediken az Eufónia, aztán Napisten szerelme, Este a székelyeknél, Trianon, a Szőlőistennö, a Tejút, Fogoly-Napisten, az Ordögszekér; óriási csillogó fémkonstrukciók, fehéren izzó márványok, feketén tündöklő andezitek, messziről felmagasodó és a messzeségbe mutató JELEK. Alattuk, mellettük utak kanyarognak, kereszteződnek a négy égtáj felé/felől, a boldog Közép-Európai Egyesült Államok ütőereiként. A Duna-menti népek között (valóban, azaz lelkileg) végleg megszűntek a határok, belátták, hogy a magyarság nem ellenségük, hanem államalapító szövetségesük, semmit nem kíván(t) elvenni Tőlük, amit magukból/maguknak legjobb szellemeik kikristályosítottak, hogy csak együtt tudnak ellenállni az értékeiktől idegen hatalmi törekvéseknek, s hogy boldog ember csak az lehet, aki úgy ismeri s ápolja saját értékeit, hogy szinte ösztönösen megnyílik mások értékei iránt. Szerettem volna így kezdeni Szervátiusz Tiborról írott monográfiámat (I. kép), hiszen ennek az utópiának a reményében töltöttük éveinket kamaszkorunktól, első felismeréseinktől fogva, mert egyre fájdalmasabban gyűrtük vissza magunkba őszinte, természetes békesség-ösztöneinket, mivel örökké kinyújtott kezünket örökké elhárították maguktól a „többségiek" (miféle emberi jog ez?). Sohasem lázadtunk fel veszteségeink miatt (aki túl sokat vesztett — elmenekült), mégis, beteges gyűlölettel zárták be virtuális, ám szemükben fényesen csillogó új határaik mögé; és sohasem fogjuk megtudni, hányán pusztultak el az elmúlt kilencven év alatta a trianoni országokban, csupán azért, mert magyarnak születtek. Nem áldott, mégis kegyelmi állapot volt „kisebbségben" (miféle emberi jog ez?) élni, hiszen saját erőnkből építettünk erdélyi magyar kultúrát, tudományt, intézményhálózatot; s noha nem ismerhettük pontosan mi történik a világ művészetében, a mi életünk különleges művészete éppolyan érvényes értékeket hozott létre, mint a szerencsésebb nyugati nemzetek, mert mi más hitelesítheti az igazi Mű értékét, mint a sugalmazó természeti és társadalmi környezet? 1. kép Szervátiusz Tibor portréja
