Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Filep Attila: Építkezés
zött élt, tagjai részesei voltak a közvetlen termelőmunkának, ismereteiket helyben sajátították el. Bár a középkor évszázadai során megjelent az ilyen közösségekben az iskola, sőt befolyása folyamatosan nőtt, de a 19. század végéig az írás, olvasás tanításán és a valláserkölcsi nevelésen kívül a praktikus tevékenységek tudásanyagát alig közvetítette. A szaktudást a családi gazdaságokban, a familiáris műhelyek napi munkájában kellett ellesni, rutinszerűen begyakorolni. Ilyenformán a kultúra közvetítésében a legjelentősebb szerepe a szóbeli hagyomány átadásnak, a személyes tapasztalásnak volt. A közösség elvárása és ellenőrzése a legutóbbi évszázadig megkerülhetetlenül érvényesült, s az életforma változtathatatlanságát sugallta. Mindebből nem következik, hogy a népi kultúra és az azt hordozó rétegek légmentesen el lettek volna zárva a kortárs világ magas kultúrájától, művészetétől, a nemesség, vagy a polgárság életformájától, az egyházi és a világi tudománytól. A társadalomnak ezekből a rétegeiből folyamatosan áramlottak szét a kulturális elemek, újítások, de a köznépi műveltség fejlődése szükségszerűen más ritmus szerint alakult. Ez teszi érthetővé, hogy a népi kultúra a hagyományos életforma sok elemét szerkezetében, működésében évszázadokon át megőrizhette, a későbbi korok műveltségi elemeivel szervesen ötvözhette. Erre megyénkből meggyőző példákat idézhetünk. (4.2.) A lakóházak alaprajzának, falazatainak a késői középkorban, a gótikában gyökerező arányrendszere, formai kialakítása szervesen egészülhetett ki a 16. vagy a 17. században meghonosodott épületszerkezetekkel. így a gótikus arányrendszerű szobák harmonikusan befogadhatták a barokkos faragású és festésű, mestergerendás mennyezeteket. A 20. század elején is épültek a kisalföldi falvakban olyan házak, amelyek belső beosztása, méretezése és arányai középkori hagyományokat idéznek, de az oromzatukat barokk formai szerkesztéssel alakították ki. Ám a közvetlen szomszédságában állhatott olyan ház is, amelynek homlokzatát klasszicista, vagy romantikus díszítményekkel ékítették. Az eltérő stílusjegyek ellenére az épületek együttese harmonikus volt, igényes szemlélő sem találhatott az utcaképben zavaró elemeket. Ebből egyértelműen következik az, hogy a népművészeti vagy népi építészeti hagyatékot nem lehet a magas művészet ismerete nélkül elemezni, de a történeti stílusok hatása aligha érvényesülhetett a mechanikusan felfogott időrendben. A történeti stílusok szerkesztési, díszítési elemeit a népművészeti, népi építészeti alkotás folyamatában teljes szabadsággal válogatták, kombinálták a hajdani mesterek és megrendelőik. (4.3.) Sajátosan ötvöződött ezekben az alkotásokban a hagyomány és a mindenkori időszerűség. A népi építészet gyakorlatában az irányító építőspecialista és az építtető 91
