Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai
12.42. Halotti lepedő széldíszének részlete, Dénesfa. Pálos 1905.111/56. XJM.NA. 1501.00 A Kisalföldön általános szokás volt, hogy a halál beállta után az egyik családtag második és harmadik ujjával lefogta a halott szemét. Megállították az órát, kinyitották az ablakokat, letakarták a tükröt, és kioltották a tüzet a házban. A halottat Cikolán, Rábapatonán folyóvízzel, Mecséren kútból húzott friss vízzel, másutt langyos vízzel mosták le. Gondosan ügyeltek arra, hogy a halottmosó vizet ne öntsék olyan helyre, ahol emberek, állatok járnak, mert „megbetegszenek tőle”. A halottat úgy kellett felöltöztetni, mintha élne, „...rendesen köll a másvilágra kűdeni”. Az utolsó útra kiválasztott ruhát még életükben félrerakták, hogy abban temessék el őket. Ha nem úgy tettek, akkor „...visszajár a halott lelke zaklatni a családot”. Az öregeket feketébe, a fiatalokat világos ruhába öltöztették, az volt a fő, hogy „...ne hétköznaplós” legyen. A lányokat menyasszonynak öltöztették fel, koszorút, fátyolt is adtak rájuk, kezükbe pedig csokrot, mert „...a halottnak is jár minden, ami az élőknek”. A legényekre vőlegénybukrétát tűztek. (Timaffy 1991 c) A kópházi horvátoknál a halott öltöztetését mosdató asszonyok végezték. Ha pólyás gyermek halt meg, fehér vászonruhácskába, esetleg selyembe öltöztették, az asztalon, egy párnán ravatalozták fel. Ha már nagyobb gyermek halt meg, akkor az elsőáldozási ruhájába öltöztették. A fiúkat sötét posztónadrágba mellénnyel, kiskabáttal, fehér vászoningbe, kiscsizmába. A leányoknak leengedték a haját, mirtuszkoszorút kaptak. Fehér vászonvagy selyemruha, fehér harisnya és fekete cipő tartozott a ravatali öltözékhez. Külön gazdagságnak számított, ha valakit lábbelivel temettek el. Ezek helyett a falu boltjában vásároltak fekete, papucsszerű vászon félcipőket. A felnőtt házasokat esküvői ruhájukban temették el. Nagy gondossággal rendezték el az első szobát a ravatalozáshoz, elkészítették az asztal díszítését. Terítő került a tükörre, a sublótra, az asztalra, vagy a zsámolyra a ravatal elé, ahová letérdeltek az imádkozok. A halottat csak közvetlenül a temetési szertartás előtt tették koporsóba, addig a ravatalon volt. Két bakra, vagy konyhaszékekre kerültek a pallók. Ha ilyen nem volt, akkor ajtólapot is felhasználhattak erre a célra. Erre nádból szőtt takaró vagy pokróc került, majd a hímzetlen vászonlepedő. Fejtől, azaz az ajtóval szemben legalább két nagypárnát tettek, így a felravatalozott kissé ülő helyzetben volt. A hosszú házakban, ahol több család lakott együtt, sokszor egyetlen szobában volt élő és holt. Ravatalhoz való kézimunkákkal csak a módosabb családok rendelkeztek, tőlük kérték kölcsön a falubeliek. Egyetlen kézimunkát sem temettek el a halottakkal. Gondosan mosták, keményítették, vasalták, majd visszakerültek a szekrényekbe, sublótokba. (L. Sza512
