Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai
Az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokások Születés, keresztelő A várandós asszonyt féltő tekintettel vigyázta környezete. Különféle jelekből próbáltak következtetni a születendő gyermek nemére, tulajdonságaira is. Az anya és az újszülött egészségének megóvását az íratlan szabályok mellett számos varázscselekmény szolgálta. Kapuváron az újszülöttet a szülők valamelyikének lánytestvére vitte kereszteltetni. (Podmaniczky 1943) Bár az ételhordó edényeket és textileket pászítás tál, pászítás kendő névvel megkülönböztették, ezek nem voltak különleges tárgyak. (9.82.) A csecsemőt díszes pólyakötő szalaggal pólyába kötötték. (12. 29.) Az általánosan használt talpas bölcső már a 18. században szerepelt az asztalosok árszabásaiban. Ennek díszei, egyes jelei bajelhárító szereppel bírtak. (Csilléry 1997 b; 1998 a) (6.76, 6.78.) A cseperedő fiú, a suttyó játékai, az apa munkáját utánozták, míg a lánygyerek az anya szerepét játszotta el. A növekvő, és fizikailag erősödő südő legénykét, puhabot, az eladóvá serdült lejánykát elsősorban a munkája tette felnőtt legénnyé illetve leánynyá a közösség szemében. Az iskolából épp csak kimaradó serdülő fiúknak tilos volt kocsmába, fonóba járni, nyíltan udvarolni. Nem viselhettek bokrétás kalapot s a templom kórusába se mehettek a legények közé. Büntetlenül elverhették őket, ha nem tetsző dolgot cselekedtek. A lucázás, az aprószenteki korbácsolás is tiltott volt számukra. Az ifjúság rendjére, a tilalmak, íratlan szabályok betartására a legénycéh vigyázott. A tiloson fogott legénykéket megbüntették. Ökörigán, vagy a létra fokán kellett átbújniuk, miközben pálcával verték a feneküket. A visszaesőket a kút vályújában fürösztötték meg. A szigetközi puhaboknak ugyan évente egyszer, húshagyókedden megengedték, hogy hozzájuk illő lánytársaikkal a puhabbálban mulassanak, de a közösség teljes jogú tagjává csak a legényavatás után válhattak. Ennek feltétele a legénypróba volt, ami lehetett az idősebbekkel való kapálás, a teli gabonászsák padlásra vitele, vagy a lovaskocsi végighajtása a falu főutcáján. A halászatból élő községekben az evezés, „vízenjárás” is feladat lehetett. Leggyakrabban a kaszával való bánni tudás volt a felnőttség jele. Csak az kerülhetett a legények sorába, aki aratáskor a többi férfival egyenértékűen kaszásként tudott dolgozni. (Ivancsics 1960; Timaffy 1980) 12.29. Horgolt pólyakötő szalag. Kapuvár, 1910 körül. Tanai Csaba Taca felvétele SM. 64.3.7.2 501
