Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Perger Gyula: A vallásos élet és a népszokások tárgyai
A katolikus templomok oltár-és mellékoltár képei, szobrai, a barokk ábrázolásmód, a szentelt berendezési tárgyak meghatározóivá válhattak nemcsak az ízlésnek, hanem az egyéni tárgyformáló kedvnek is. Ugyanakkor ez akadálya is volt annak, hogy a paraszti ízlés teret kapjon a templombelsőkben. A korszak magas művészetének ikonográfiái előírása és hagyománya napjainkig tetten érhető a szakrális népművészetben. Az egyház számára felajánlott kegyes hagyományokról már a 17-18. századból vannak adataink. A testálok többnyire a lakóhelyükhöz legközelebbi templomról, kápolnáról emlékeztek meg, de került adomány búcsújáró helyekre, egyegy szentkép, vagy szobor feldíszítésére is. (Horváth 2001) A 19. század végétől terjedt el a templom számára saját készíttetésű, vagy készítésű textíliák (zászlók, oltárterítők, karingek) felajánlása. Ezek díszítése többnyire nem a helyi hímzésmódot követi, hanem a templomban látott hagyományos minta - szín és forma kincset, de teret enged az éppen divatos népies, magyaros ízlésnek is. Ez a tendencia leginkább az öltöztetős Mária szobrok adományozott ruhatárán, az oltárterítőkön, zászlókon érhető tetten. (Csiszár 1999) (12.3.) Talán éppen az ikonoklasztázia, a képi ábrázolásoktól való idegenkedés miatt, a protestáns templomokban nagyobb szerepet kaphatott a népi díszítőművészet. A Győri Székesegyházi Főesperesség 1698-as Canonica Visitációja több, protestánsok által elfoglalt templomról jegyzi meg, hogy az oltárt egyszerű kenderabrosszal, török vagy „rác szőnyeggel” takarták le. A kajári templomról azt is feljegyezték, hogy: „Elégséges szék van fenyőfából, két oldalról pedig ... falusi bognárok által készített és festett fakarzat látható. ” Mezőőrsön és Tápon az asztal körül „...református módra festett farács” volt. A tápszentmiklósi templom kórusa „...fából készült, rajta verses feliratok és több színű festés. ” A berendezési tárgyak közt feltűnnek fapoharak és cseréptálak is. (Varga 1971) Vidékünk protestáns templomai egyszerűségükben is sajátos esztétikai értéket hordoznak. A népi építőtechnika különlegesen szép emléke a nemeskéri evangélikus templom. (12.1-2.) Hazánk mai területén talán az egyetlen artikuláris templomépület. Az 1681. évi soproni országgyűlés meghatározott helyeket jelölt ki megyénként, ahol a protestánsok szabadon építhettek maguknak templomot, parókiát, iskolát. Mivel negyven-ötven kilométeres körzetből jártak vasárnaponként istentiszteletre a hívek, egyszerű csarnokokat emeltek. S hogy minél több hívőt befogadhassanak, „U” alakban erős karzatokat építettek. Nemeskéren eredeti állapotában őrződött meg az ácsolt kórus. Tartóoszlopai, kötései robosztusságuk ellenére is megejtően szép építészeti szerkezetet teremtenek. Esztétikai hatásukat csak fokozza, hogy a karzat mellvédjeit és a temp-12.3. Festett körmeneti kereszt. Dunaremete, 19. szélső fele. HM. 60.1.1 483
