Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet
Amikor az 1840-es rábaközi leírás csúcsos megkötést említett, talán a kapuváriakra utalt. A 20. században a kapuváriak a felső kendőt úgy komponálták a háromrétegű fejviseletbe, hogy a hátul magasra helyezett hajkonty szintjéhez fölemelje a fej elülső részét is. Az eleve kemény anyagú selyemkendőt, vagy keményített puha kelméjű túli és batiszt kendőt elöl középen fölhúzták, s így profilból a fejtetőn vízszintes lezárás adódott a teljes háromrétegű fejviselet esetén. A hátsó kicsúcsosodás ellensúlyozta az elöl kiálló, meglehetősen nagy orrot. Laposabb volt a homlok feletti rész a szanyi, s leglaposabb talán a csornai viseletben. így látványában igen szélesnek tűnő fejforma alakult ki a 20. század elejére. (10.36.) A felsőtest és alsótest ruházatában, akárcsak a legtöbb magyar népviseletben, a nyugat-magyarországiakban is két fő típus különböztethető meg a szabás legáltalánosabb jegyei szerint. Az egyik az egybeszabott, alapelemű öltözék, a másik a kétrészes. A típus megnyilvánul az öltözék bizonyos, vezérdarabnak tekinthető elemein. A hosszú ing, vagy a felsőrésszel egybevarrt szoknya (zubbony) adja meg az egybeszabott jelleget a gyermekek egész öltözékének. Az ingváll vagy ujjas szoknyával, valamint a gatya vagy nadrág inggel adja a derékban elválasztott, kétrészes jelleget a felnőttek öltözékének. A női viseletben a felsőtestre kerülő vezérdarab egyik változata a régiesebb ingváll. Egyenes szabásvonalú, egyúttal közvetlenül a testre kerülő, de ugyanakkor látható felsőruha szerepű is. Az ingváll fölé szabályosan mellény és/vagy vállkendő is szokott ugyan kerülni, de a régiesen csuklóig érő, vagy a tárgyalt korban legtöbbször már könyök fölött végződő, újabb divatú rövid ingujj akkor is látszik. A másik változat a történelmileg újabb ujjas. Görbe szabásvonalú, többnyire hosszú ujjú és alatta viselt szűkebb ingféle fölé rétegződik, amelyet teljesen takar. A Nyugat-Dunántúlon, a leghangsúlyozottabban talán Kapuvárott, sajátos funkcióbeli megoszlást, az évszakokhoz való igazodást is jelentett a népviselet virágkorában a két szabásváltozat viszonya. Az ingváll nyárias, az ujjas télies. (10.17., 10.39.) Ékesítő és jelölő szándékok csak árnyalják az öltözék megjelenését, de jellegén nem változtatnak. Például hajadon vagy házas egyaránt járhat ingvállas vagy ujjasos öltözékben is. Itt is érvényesült az általános magyar szokás, hogy a mellet palástolni igyekeztek. „A magyar paraszt nőknél ugyanis a nagy kebel szégyen, 5 régebben elszorítással mesterségesen is megakadályozták, hogy nagyon kifejlődjék.” (Györffy 1956, 91) A kapuvári viseletben nem túlzott mértékben, de határozottan érvényesült a mell ellaposítása. (10.17.) A mellényrésszel egybevarrt, legalsóként felöltött alsószoknya mellrészébe varrt kis húzott betétre, a 10.35. Idős, magyar, katolikus asszony. Kajár, 1880 körül. Magántulajdon. 407
