Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

rendben tartotta a hajkontyot. Éjjel is hordták, vagy esetenként zsebkendővel helyettesítették. Míg a lányoknál azt tartották szépnek, ha minél dúsabb a hajuk, az asszonyok esetében a legtöbb vidéken uniformizálták a viselhető hajmennyiséget, a helységenként eltérő, de egy-egy helységen belül szabványos méretű fejkötővel, főként ott, ahol kemény, merev tokba fogták a hajkontyot. A kapuváriak kontytokját, „kobak”-ját különösen kicsire szabták, ezért akinek sok haja volt, annak férjhezmenetelkor valamennyit „le köllött mecceni, ha nem fért alaja a kobaknak”. (10.15.) Levágott haját a menyecske aztán eladta olyan lánynak, akinek hajpótlékra volt szüksége. Szanyban és Tápon is hasonló szokást emlegettek, de ott több hajuk megmaradhatott, mert nagyobb kontyfedőt viseltek. (10.16.) Az ideál ott is az volt, hogy „kis helyes” kontyuk legyen. Ha viszont valakinek a kívánatosnál kevesebb haja volt, akkor a kontytok mérete miatt úgyis többnek hatott. Kapuváriak elmondása szerint az idősebb asszonyok sokszor már rongydarabbal voltak kénytelenek pótolni elkopott hajukat, hogy kitöltse, megtartsa a fejkötőt, amely állandó méretével palástolta az öregedéssel járó hajfogyatkozást.

Viszonylag kevés helyen fordult elő, hogy az asszonyok teljesen elfödték a hajukat. Fényképek őrzik ilyen viselet emlékét 1869-ből a német Rétfaluból (Wiesen), vagy Szanyból a 20. század elejéről. Nyalkán pedig 1960-ban találkoztam olyan öregasszonnyal, aki a haját teljesen lekötötte a hátrakötő kendővel, mert a feszesség paraszti követelményének megfelelően nem szerette, ha az arcába szállt a haja. Csak egyetlen csepregi asszonytól hallottam, hogy ko-10.15. Magyar nagy gazda menyecske ünnepi fejkötője. Szany, 1900 körül. XJM.N.71.19.8

387