Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

10.5. Horvát női mellény. Kópháza, 19. sz. második fele.

NM. 93669

süt a viselet, csináltak pillangós kobakot is. ” A visszaemlékezésekből kiviláglik, hogy ha nem önellátó szintű a művészkedés, akkor mi az ösztönzője: a varrónők azon voltak, hogy „többet kereshessenek ugye, kitalálták, hogy a tilámli keszkenő alá köll egy szép pillangós fejkötő”, hozzákomponálták az áttetsző fehér fejkendők divatjához. Bendi Cili „varró” az 1880-as évek közepe táján „legelsőbe a bárónénak varrt egyet, a várba. Aztán lett a kapuvári menyecskéknek. ” Lőrincz Örzse varró hozta aztán divatba, terjesztette el jó másfél századra, akárcsak a díszes férfi és női mellényt, amelyek cifrázásához félig készen vett elemeket alkalmaztak, kétféle technikával. Az egyik az „üst” azaz ezüstszínű fémdíszek (kerek pikkelyek - más néven islóg vagy flitter, népi néven „pillangó ” - és sodronydarabkák, azaz „fórizs”) fölvarrása, a másik a textil szalagalakzatok készítése. (10.5-7.) A fémdíszekkel való munkát „pillangószedés ”-nek hívták. Értettek hozzá a gyermek és női fejkötők készítői és a szalagövek varrói is. Elmondásuk szerint - az idézett forrásokkal egybehangzóan - a „rózsa, tikláb, rozmaring” és a „vízfolás” voltak a legkedveltebb minták. (10.15.)

A selyem és atlaszselyem szalagokkal való munkát, a ráncolásokat, hajtogatásokat vagy öltögetéseket gyakran fémdíszekkel is kombinálták. Az így kapott sávokat szegélyként alkalmazták az első világháborúig női ujjasokon, női és gyermek fejkötőkön, női és férfi kötényeken, férfi és női mellényeken, női cipőkön, de legkivált az ünneplő szoknyák lent körbefutó díszeként. Kapuvár, Csorna, Szany varrónői részben közös, részben eltérő formakészlettel dolgoztak. A harmonikaszerű „muzsikaránc” és az „összeforgatott” (Szanyban „tökmagos”) elnevezésű megoldásokat a kapuváriak csak az első világháború előtt alkalmazták. Kapuváron gyűjtésem

380