Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balázs György: A gazdálkodás tárgyai, a ház körüli munkák díszített eszközei
7.85. Mángorló. Sopron megye, 1770. SM.57.119.1 Amíg a férfiak munkaeszközei közül Győr-Moson-Sopron megyében a festett járombélfák díszítései a leggazdagabbak, a női munkák eszközei közül a faragott, vésett díszítésű, vagy éppen spanyolozott mángorlók a legszebbek, ezek díszített, zömmel szerelmi ajándékként készült darabjai maradtak fenn legnagyobb számban. A magyar népművészet bemutatásával foglalkozó kötetek rendre közölnek néhányat a területünkről származó mángorlókból, de elsősorban a budapesti Néprajzi Múzeum anyagából. A vidéki anyag nagy része még feltáratlan. (K. Csilléry 1971/b; Domanovszky 1981; Fél - Hofer 1994; Selmeczi Kovács 1998) Külön tárgyalják népművészetünk kutatói a paraszti faragásúaktól eltérő, újabb, jellemzően pásztorfaragásként, börtönviselt betyárok alkotásaiként számon tartott tárgyakat, közöttük a mángorlókat is. (Domonkos 1962/b; Szelestey 1991) ( 7.97., 8.15-16.) A kimosott és megszárított fehérnemű simítására, „megmángorlására” használt eszközök Magyarországon a 17. századtól terjedtek el, területünkről a legkorábbi datált példány a 18. század elejéről való (1730). Díszítésük a mértanias, körzővel rajzolt ritkásan vagy sűrűn vésett, ékrovásos mintáktól, a virágokkal, szívvel kevert, majd a tisztán virágos mintás változatig terjed. Technikai kivitelükre a vésés, rovás, a spanyolozás, valamint a mélyített vagy éppen domborfaragás jellemző. A már többször idézett Pálos Ede a mángorlókról a következőket írja: „Ha végigtekintünk rajtuk, négyféle ízlést árulnak el aszerint, hogy ki faragta. [...] Bizonyos ornamentikái érzékkel van mindegyik díszítve. A parasztlegény, de különösen a juhász szereti a mély bemetszéseket, berovásokkal kontúrozva. A levélsorokat bőven használja, a hatleveles rozettát vagy annak kombináczióját el nem hagyja. A falusi bodnár mesterkéltséggel dolgozik, raffináltabb érzékű, az alapot bemélyíti, hogy a díszítmény domború legyen. Többféle szerszám is áll rendelkezésére.” (Pálos 1911, 168) A legkorábbiak a szimmetrikus, laza szerkesztésű, különböző megoldású és nagyságú rozettákkal díszített ékrovásos mángorlók, egyéb motívumok alárendelt szerepet visznek. Ilyen a már említett, 1730-ból datált, körtefából faragott mángorló. A három, mértanias forgórózsa közé páros szívek ékelődnek, a körbefutó ékrovásos fogazáskeretet, az újabb faragóstílus jelzőjeként, apró tulipánszálak bontják meg. (7.84.) Az 1770-es készítésű mángorló a faragók által kedvelt, sűrű, kemény, de jól faragható, véshető diófából készült. Kisebb-nagyobb, központi vagy szimmetrikus elrendezésű forgórózsái, rozettái mellett rozmaringágakat találunk, készítője a lap fogó felőli részén három „szilvamaggal” kitöltött szívet faragott egyértelmű jelzésként kedvese számára. (7.85.) A legrusztikusabb, mély ékrovással vésett, rozettás, 1789-274
