Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
F. Tóth Zsuzsanna: Lakáskultúra
vetett kemény matracon, vagy éppenséggel a padlón, de ahogy ez olyanokkal gyakran megesik, akik bölcsebbnek vélik magukat másoknál, szeret eldicsekedni drága és fényűző holmijával, s hiúságát legyezi, mennyi pehelyvánkosa is van neki. A tornyos ágyakat rendszerint a ház asszonya kapja hozományba. ” (Paget 1987, 119) A valódi fekhely más volt. Általánosan elterjedt korai formája a lécvázas szerkezetű, gyékénnyel vagy szalmával beszőtt dikó. Készítésének technikája a lécvázas székekhez hasonló volt. (Csilléry 1972, 52-53.) Már Viski Károly is foglalkozik cikkében a dikóval, melyről megállapítja, hogy igazából nem volt a ház bútorai között, gyakran az eresz alatt vagy az istállóban állt. (Viski 1941, 227; Csilléry 1997, 403) Szalai Györgyné, Kovács Katalin 1873-ban Felpéczen felvett hagyatéki leltárában található egy fonott nyoszolya, melynek értékét 30 krajcárban állapították meg. A szegényes ingóságok között felsorolt „fonyott nyoszolya” valószínűleg a lécvázas szerkezetű dikók egyik fajtája lehetett. Bizonyíték ez arra, hogy ezen a vidéken még a 18-19. században is néhány lakás fontos tartozéka volt ez az egyszerű ágytípus. A soproni gyűjtemény ágyát régi gazdája már azért készíttette, hogy azt a kerti házában használják. (6.10.) Az ágy lécből való vázát művészi gonddal, három ágban megfont szalmakötéllel tekerték be. Az alsó és felső kötélsorok közét szénával tömték ki, hogy jó tartású és kényelmes legyen, illetve a felső kötélsorra nehezedő nyomást is csökkentették ezzel. A Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményébe 1969-ben bekerült ménfőcsanaki „priccset” Takács József gazda maga barkácsolta, 1950 körül. Ám szerinte nem sikerült túl jól, ezért később készített dikójának a vázát egy helyi bognármestertől rendelte meg, és csak a szövést - melyhez jól értett -, készítette el saját kezűleg. (A ménfőcsanakiak igen nagyra értékelték a szépen elkészített csuhészövést, a gondosan válogatott, egyenletes nyersanyagot, a kellően vékony sodratot, az apró mintázatú, pontos beszövést.) (Csilléry 1970 a, 116) Az ismert három darab közül az, amelyet maga a gazda készített, az udvaron állt. A másik kettő, amelyeknek bognár csinálta a vázát, a ház első és hátsó szobájában szolgált heverőként. Az idős gazda halála után, 1956-ban tették fel őket a padlásra. A hagyatéki leltárak tanúsága szerint a 17-18. századi soproni polgári háztartásokban szép számban találhatók mennyezetes ágyak. Valószínűleg a gazdagabb parasztok is átvették ezt a divatot a 18. század folyamán. A módosabb házaknál a szentsarokkal átellenes hosszú falnál, véggel egymásnak állt a két mennyezetes ágy. (6.3-4.) Vidékünkön még a 19. század végén is a toronnyal és mennyezetével együtt használják, s csak a 20. század elején kerül le róluk először a födél, majd a torony. (6.1.) A felvetett ágyakat 222
