Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Sabján Tibor: Kályhák
5.34. Kívül fűtős csempekályha, Horvátzsidány. Sabján Tibor rajza. felett a kályha a két oldalán oszlopos csempékben folytatódik, melyek között néha egy vízszintes összekötő elem is van. A kályha oldalaiban lévő járatok felül a koronázó párkányban egyesülnek, majd egy füstcsövön keresztül a kéménybe torkollnak. A csempék felületét világos, egyszínű vagy spriccelt máz borítja. (5.32.) Ezeknél a kályháknál is alkalmaznak rátétes díszítéseket, melyek fehér színűek. (5.33.) A svéd rendszerű kályhákról is elmondható, hogy paraszti használatuk ellenére polgári kályhák, melyek díszítményei nem tekinthetők népművészeti alkotásoknak. A 19. századi tömegtermelés és szériagyártás igényei szerint készült csempekályhák minden egyes elemét gipszsablonokban állították elő. A sablonokat mintakészítő szobrászok gyártották, így az elkészült csempék minősége már nem függött a kályhás kézügyességétől. A megyében a csempekályhák korai példányai a 19. század második felében kerültek a parasztság szobáiba. Ezek a darabok még valamelyik hagyományos kályhatípus formáját utánozzák. Ismerünk például olyan középpárkányos táblás kályhát utánzó csempekályhát, amely kívülfűtős szerkezettel épült. (5.34.) A későbbi csempekályhák már belülfűtősek voltak, formájuk a megszokott polgári mintát követte. A test keskeny és magas volt, a szélesebb alsó rész három, míg keskenyebb felső rész négy sor magasra épült, a két rész között keskenyedő középpárkány húzódott. A kályha tetejét széles felső párkány zárta le, melynek közepén tornyos díszítés emelkedett. Az egyszerűbb csempekályhák középpárkány nélküli, hasáb alakú testtel készültek. A különböző csempék felületét jellegzetes, sablonos, zsúfolt ornamentika borította, belepve a párkányokat és a kályhagombot is. A díszítmények a kor iparművészeti áramlataihoz igazodtak, leggyakrabban neobarokk, neorokokó vagy neoreneszánsz stílusúak voltak, de előfordultak neogótikus, szecessziós és eklektikus ornamentikájú csempék is. A kályhák általában sötét mázzal készültek, melyek között a legkedveltebb a barna szín volt. Csempekályhákat még a huszadik század húszas éveiben is készítettek, de paraszti használatuk sohasem vált általánossá. Elterjedésük a hagyományos tüzelőberendezések és füstelvezetési módok hanyatlásának idejére tehető. (5.35-36.) A kályhákban csak a téli hideg időben tüzeltek, de ilyenkor a fűtés mellett sütésre, főzésre is használták őket. A tágasabb, kívülfűtős kályhákban, fazékban krumplit főztek és a disznóknak moslékot melegítettek. A fűtéshez fát, rozsét, tuskót, kukoricaszárat, néha még falombot is használtak. Naponta egyszer vagy kétszer gyújtottak be, a jól felfűtött kályha csempéi sütöttek, félnapig, egy napig tartották a meleget. A belülfűtős kályhákban csak fával tüzeltek, bár ezek a típusok a széntüzelésre is alkalmasak voltak. A 180
