Mészáros Júlia, N.: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról - Győri művészettörténet 4. (Győr, 2003)

N. Mészáros Júlia: A Győri Művésztelep működésének és alkotótevékenységének 35 éve

kényelmesség, az áldozatvállalás félreértése a szimpozion létét sodorhatja veszélybe. ” (106)

A fenti kritikákban tükröződő újabb politikai visszarendeződés jellemző példája az egy évvel későbbi, Losonci Miklós tollából megjelent Népszava-cikk is, amelyben egyedül a sárvári Lakatos József vált említésre méltóvá a 18. müvésztelepi kiállítás alkotói közül, aki a 70-es évek környezetdíszítő iparművészeti elvárásaihoz vissza-kanyarodó formanyelvet teremtett ősi magyar mítoszokat feldolgozó, festett fa reliefjein. (107)

A 20. jubileumi kiállítás a szokásosnál nagyobb publicitást kapott a helyi lapokban, bár a rendezést - a zsúfoltságra hivatkozva - többen elmarasztalták. A művek nagy részét a még mindig lelkes müvésztelepi titkár közvetlenül a résztvevőktől kérte kölcsön, s semmi közük nem volt az itteni alkotómunkához, más részük pedig a művésztelep Xántus János Múzeumban őrzött gyűjteményéből került bemutatásra. A hely téri adottságait és a szakmai, művészettörténeti szempontokat figyelmen kívül hagyó szervezés hihetetlen mennyiségű művet halmozott össze, meghagyva a rendezőknek, hogy lehetőleg valamennyit állítsák ki. A rendezés eredményeként a kiállítás helyiségeinek falain egy vörös választóvonal futott végig, ez alá kerültek a gyenge kvalitású, a dilettáns, illetve az amatőr alkotások, míg a vonal feletti falfelületeken és a térben az értékállónak bizonyult művek kaptak helyet. Jellemző, hogy a tárlat bemutatására vállalkozó kritika a rendezői szándékból semmit nem vett észre, csak a geometrikus formavilágú kisplasztikák egyformaságán sajnálkozott, tovább erősítve a korábban már sztereotípiává növelt, non-figuratívval szembeni ellenszenvet: - „Szomorú dolog, hogy valaki valahol - szerintem más égitesten - kitalálta a lakótelepeket olyan csúnyának, amilyenek, s nem különben szomorú az, amilyen egyöntetű művészi reakciót váltott ki ez a körülmény, az ipari miliő a művészekből, valószínűleg egy ugyancsak egyöntetű nem társadalmi, hanem hivatalnoki igény hatására. ” (108)

A második alkotói korszak utolsó évében már helyet kapott a napilapokban a művésztelep jövőjéről való felelős gondolkodás, jelezve a rendszerváltás körüli szólásszabadság kissé megkésett helyi térnyerését. A 21. művésztelep három résztvevőjének bemutatása során Demjén Imrét faggatták az alkotótelepek várható sorsáról: -„ Újra kell gondolni az alkotótelepek, a szimpozion mozgalom sorsát. A feltételek változnak. A párt kivonult a kultúrából, s magunkra hagyatva gondolkodnunk kell, miből valósuljanak meg például a következő győri művésztelepek. ” (109)

Szemben a helyi lapokkal, amelyek 1983 és 1987 között erősen dezinformálták a lakosságot a művésztelepi eredményekről, de azért mégsem hallgatták agyon, a művésztelep második alkotói korszakának 1978 utáni tevékenysége iránt a hazai művészettörténet és műkritika csaknem teljesen közömbös maradt. Jóllehet, a nyugati trendeket ismerő szükebb szakma progresszív művészetével

52