Grotte András: Győri ötvösség 1800-1872 - Győri művészettörténet 3. (Győr, 2002-2003)
Tanulmányok
2 Kőszeghy id. m. 122. о. és Grotte András: Egy magyarországi ötvösdinasztia: A Raab család. In: MÉ. 1989. 1-4. sz. 3 Az aranytárgyak számokkal történő jelzését Bécsben 1791 -ben vezették be (az 1 -es jelzésű tárgyak finomsága kb. 7 karát, 13 karát a 2-es és 18 karát körüli a 3-as jelzésű tárgyak finomsága), de vidéken csak 1807-től használták. A jelzés mellé külön évszámot, 1807-től évszámot és a helyre vonatkozó betűjelzést tartalmazó külön jegyet is ütöttek. 1824-től a betűjelzést a finomságot jelző számmal egy jegybe foglalták és külön maradt az évszám jelzése (Victor Reizner: Alt-Wien Lexikon für Österreichische und Süddeutsche Kunst und Kunstgewerbe 111. Band: Edelmetalle und deren Punzen. Wien. 1952. 122-124. o.). Magyarországon a XIX. sz. elejétől jelezték csak az aranytárgyakat. A jegyek az 1, 2.3 számokból állnak (Rimaszombaton használtak 4-es jelet is, bár nem tudni, milyen finomságra), legtöbbször külön helybélyegzővel kiegészítve, amely a város teljes nevét adja. Pozsonyból és Pestről ismerünk jegyeket mindhárom számmal, Selmecbányáról. Szegedről és Esztergomból csak 2-es jegyet, Besztercebánya, Gyulafehérvár, Kassa, Körmöcbánya, Rimaszombat pedig, úgy látszik, csak a 3-as jegyet használta (Kőszeghy id. m. a fenti városok alatt). Az aranyjelzés kutatása sajnos eléggé kezdeti állapotú még. Nem valószínű, hogy máshol ne használtak volna aranyjegyeket. 4 Grotte András: Kísérlet néhány magyarországi ötvösjegy feloldására VII. Műv. Ért. 2001. L. évf. 1-2. sz. 139. o. 5 Ehelyütt is megköszönöm Kereszthegyi Gyula székesegyházi sekrestyeigazgató úrnak, hogy engedélyezte és segítette a kutatást a győri székesegyházban. 6 A teaszürő nyelén TI/АС monogramok. A nyelet utólag forrasztották a kosárhoz, meglehetősen kezdetlegesen. Lehet, hogy az összeállítás hamis, a nyél esetleg eredetileg egy másik evőeszközhöz tartozott, de ez a jegyek értékelése szempontjából közömbös. 7 Grotte András id. m. 2001. 140. o. 8 Kolba Judit-Lovag Zsuzsa: A szombathelyi egyházmegye ötvösművészeti emlékei. In: MÉ. 33. k. (1984), 3. sz.. 126. o. 9 Xántus János Múzeum, helytörténeti gyűjtemény, L.sz.: 56.40.3. 10 Farkas Benjámin komáromi ezüstműves és fia, a későbbi almási jegyző, aki szintén Benjámin, Tatán volt aranyműves. 1845-ben feleségül vette Christian Raab győri ötvösmester lányát, Máriát (OL Filmtár A 1742. sz. doboz). Id. Farkas Benjamin Komáromban született 1819 körül. Talán az ő öccse volt Farkas Antal. A győri céh inaskönyvében nem szerepel. Feltehetően valamelyik győrszigeti mesternél tanult, valószínűleg Christen Antalnál. 11 Ignatz Roth részére 1863. ápr. 1-én kiállított Lehrbrief, melyben igazolják, hogy 1847-1853 között inasidejét letöltötte. Az irat a szerző tulajdonában van. 12 Gyárfás Tihamér: A brassai ötvösség története. Brassó, 1912. 326. o. 13 Érdekes, hogy a braunschw'eigi ónmívesek a nem megfelelő finomságú ónból készült tárgyakat (Halbgut) a szokásostól (két városi próbajegy és egy mesterjegy) eltérően vagy egy próba-és egy mesterjeggyel, vagy csak két mesterjeggyel jelezték. (Mecthild Wiswe: Historische Zinngiesserei im südöstlichen Niedersachsen. Meister-Marken-Arbeiten. Weltkunst 51. к., 9. sz. 1981. 1303. о. 14 Az Iparművészeti Múzeum 65.574- es leltári számon nyilvántartott tajtékpipáján két-szer van beütve egy JK feloldatlan mesterjegy, de itt nyilvánvalóan nagyon alacsony finomságú ezüstöt használtak. (Dohányzó Európa. Kiállítási kát. 68. sz.). 15 Emst-Ludwig Richter: Alter Silber, imitiert- kopiert- gefälscht. München, 1983. 174. o. 21
