Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)

A 18. századi győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkái

Füleky Jánosnak vidéki birtoka volt egy Győr környéki faluban, Tápon (15). Simon János pedig valahogy nemesi család rokonságába került. Talán éppen ő az a nemes ötvös, aki 1732-ben az alsóvárosban nehezen élt meg mesterségéből, s Somser (Szumpter) Ádám János II. az a polgár ötvös, akivel együtt panaszkodott egy ausztriai német kontár kardművesre.

A 18. század első harmadából az ötvösök munkáiról kevés írott forrással rendelkezünk. s tárgyak sem maradtak fent. A következő időszakból azonban ismerjük Létovics István számadófüzetét (2. sz. függelék), amelyben a kezdő és befejező évet kivéve, a mesternek minden saját maga által, hozott anyagból kivitelezett megrendelése szerepel 1732 és 1743 között (16). Ez alapján az eddigi találgatásoknál hitelesebb képet tudunk alkotni arról, hogyan dolgoztak - legalábbis a 30-as, 40-es években - a belvárosi, minden bizonnyal a külvárosban élőknél jobb módú ötvösök, milyen tárgyakat készítettek és milyen anyagi hasznuk származhatott mesterségük gyakorlásából.

Az 1732-ben megkezdett számadó füzetben az első (töredék) évben 34 megrendelő nevével találkozunk. 67 alkalommal, gyakran ezüsttisztítás, javítás, átalakítás, kiegészítés, többségében azonban új munka kapcsán. A legismertebb és rendszeresen visszatérő megrendelők ez évben, illetve a következőkben a Győrött lakó pannonhalmi apát mellett Gombkötő József, Meszlényi viceispán és neje. Matkovicz és Mecséri urak. a bácsai Erkényi földesúr, Slapák és Oros urak, Kontor András városi szenátor és családja, valamint Fiat Ádám nemes, később Oláh Gáspár, Acsádi úr és családtagjai, továbbá Kisfaludy úr, a csornai ispán, a kapuvári plébános, a devecseri tiszttartó, győri apácák, az óvári Horváth Tamás, a Török család, egy helybéli vendégfogadós. Károlyi prépost, több városi képviselő, stb. 1732-ben a tárgyak között vállra, övre, mentére való gombokat, mentekötőt, csatot és hajtűt vagy ezüst tallérral díszített láncot, azaz viseleti kiegészítőket, edényt, kávéskanalat, kanalat, cukorfogót, fogtisztítót és tartóját, késnyelet, ámpolnát, gyóntatópoharat, öröklámpát, gyertyatartót, keresztet, apácaszívet, sőt pipát, kardot és díszfegyvert, illetve lóra való szerszámot találunk, összesen 32 új munkát, amelyhez az esetek többségében a megrendelő adott ezüstöt, de néhol az ötvös megjegyezte, hogy ki kellett pótolni a hozott anyagot, tehát saját ezüsttel is rendelkezett.

Ha az ez évben munkához vitt ezüst mennyiségét nézzük, szemben az 1732-es országos jelentéssel, ahol az alsóvárosi ötvösökkel kapcsolatban évi 5-6 font (2,5-3 kg) 12 latos ezüstöt említettek. Létovics István csupán a megrendelők anyagából közel 300 lat (~ 9,3 kg) ezüstöt használt fel. s csak egyetlen esetben jegyezte fel. hogy 11 latosnak kellett lennie az ezüst gombnak, tehát rendszeresen jó minőségű. 13 latos ezüsttel dolgozott. Ez az ezüstmennyiség közel 19 márka súlynak felel meg és Létovics 1737. évben saját maga által meghatározott ezüstértékét, vagy a Johann Michael Kopf 1745-ös becslésénél számolt latonkénti 1 ft 6 krajcáros árat nézve, legalább 300 ft-ot ért. Ha ezen érték 40-50%-át vesszük munkadíjként, bár a

31