Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)
A 18. századi győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkái
A 18. századi győri ötvösök társadalmi és anyagi helyzete, munkái A XVI-XVII. században többször láttuk, hogy a mesterségben kiválóan jártas, jómódú ötvösök, így például a céhelőljárók, nagy tekintélyre tettek szert a céhen kívüli környezetükben is, aminek következtében gyakran töltöttek be városi tisztségeket. míg a városi tisztséget viselő ötvösök könnyebben jutottak elöljáró szerephez a céhben. A mesterségben elért eredmények, a vagyoni helyzet, a céhtisztség és a városi tisztség összefüggött egymással. A XVIII. század első felében egyetlen esetben találunk a városi képviselők között céhes ötvösmestert, később pedig egyet sem említenek ilyen minőségben. Nem mintha az ötvösök tekintélye csökkent volna a polgárság körében, bár anyagi helyzetük a század végére bizonyosan romlott, inkább arról lehet szó, hogy Győr közigazgatása, majd a város szabad királyi rangra emelése újabb és újabb feladatokat rótt a városi tisztségviselőkre, ami a hivatalviselés feltételeit és körülményeit is megváltoztatta (1). Mindössze egyetlen győri példát ismerünk, amikor céhmester kapott és vállalt külső felkérésre tisztviselői társadalmi megbízatást: Létovics István 1743. márciusában a 60 főre kibővített választmány tagja lett (2). Valószínűleg ő is csak egy évig tevékenykedett ebben a minőségében, mert a következő évben nem említik nevét a tanácsi jegyzőkönyvben, két év múlva pedig meghalt. Nála nagyobb hivatali karriert csak egyetlen győri ötvös ért el, a céh Pesten élő és dolgozó vidéki mestere, ifj. Johann Michael Crinnes, aki 1756-tól biztosan városi képviselő volt. A különböző forrásokban 1761-ben főcéhmester céhbiztosnak. 1762-ben pedig szenátornak és céhbiztosnak nevezték (3). Ha nem is lettek városi képviselők a XVIII. században a győri ötvösök, társadalmi és szakmai elismertségükre vet fényt azon tevékenységük, amikor a bíróság előtt zajló kölcsönügyletekben vagy perekben a hivatal felkérésére szakértőként, vagy becsüsként segítették a bírói döntést, vagy értékeltek fel vagyont, zálogot és hagyatékot. Johann Michael Kopff neve például kétszer is bekerült a tanácsi jegyzőkönyvbe becsüsi minőségben (4). Thomas Leffler és Andreas Schweyer 1787-ben ugyancsak szakértőként vett részt a csornai prépostság javainak leltározásában (5), de 1789-ben Joseph Nigl, Andreas Schweyer, Andreas Simon és Cecília Kopf - Thomas Leffler özvegye - egymás közötti osztozkodása is hasonló munka díjazásával lehetett kapcsolatos (XJM Jegyzőkönyv). A bíráskodási ügyekben való szakértői együttműködésre jellemző példa Horváth Ferenc aljegyző és Liebl Ignác kardműves pere 1758-ban. amelynek során a városi szenátuson felkérték az aranyműves mestereket, hogy a per tárgyát képező, Liebl által készített dísztőrt „mesterségüknek megfelelően, mind külső, mind belső állapotát tekintve vizsgálják meg, és céhük pecsétje alatt adjanak be bizonyságlevelet a magisztrátusnak, amelynek tartalma mindkét pereskedő fél részéről ítéletként lesz elfogadva” (6). A szakértői megbízatásokon kívül az ötvösmesterek társadalmi megbecsültségére, az ötvös szakma magas presztízsének megőrzésére következtethetünk a polgári 28
