Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

— Ah, öregem, végre ismét ? . . . És ugy tett, mintha duzzogna. — Mit végre ismét ? Hát neked már az is feltűnik, ha szeretlek ? . . . — Ejnye te kis bohó ! — No no ! Van okom rá. — Ugyan, ugye? — Már egy esztendeje . . . — Minek ? — Hogy férjecském elhanyagol. Nem szeret, bizonynyal nem szeret. A bankár ur előbb eltűnődött, azután becsöngette a szobaleányt. Nem jött mindjárt. — Mit kivánsz a leánytól ? Hegyi Jenő, — Sok dolgom lesz még ma este. Gyújtasd meg dolgozó szobámban a lámpát. Néhány számműveletet kell rendbe hoznom és több levelet irnom. Csak már itt lennének a holnapi lapok . . . hátha nem vonul el a görög flottila Kanea elől. A leány még mindig nem jött. A gyerekasszony, mint egy rakonczátlan gyermek kezdett kiabálni. — Te-ré-za ! Ter-ré-ré-ré-za . . . A szobaleány álmosan húzta félre az ajtó drapériáját. — Parancsol nagyságos aszszony ! ? — Gyújtsa fel a nagyságos ur dolgozó szobájában a lámpát, — a hálószobámat pedig hozza rendbe. Ma korán fogok lefeküdni. A leány a nagyságos asszonyra, ez pedig férjére nézett lopva. A bankár ir épen egy osztrigát csúsztatott a szájába. — Egy esztendő óta — mondod édesem. Lehetetlen. — Sajnos, ugy van. És ki tudja mit hoz a jövő. Ez az érthetetlen titokzatosság végre egészen kihozta sodrából a bankár irat. Homloka izzadni kezdett, félretolta az osztrigás tálat és átnézett a férjére. •— Férjecském ma dolgozni fog sokat, sokat. Persze, mikor a házunknál árt — igaz, hogy akkor még rózsásabb színben látta a világot, mindig mondotta: — édes kis Paulám, boldoggá foglak tenni, a legboldogabb feleségem lékem lesz. És most, csak a tőzsde, meg a kíubb és az az átkozott krétai válság. — Ugyan kérlek !