Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

Mosol vgott. A szemei békitőleg simogatták az asszonyt, közelebb hajolt hozzá s szépen teltüzte a nagy illatos, fehér rózsát a bluz csipkeíodrai közé, tulajdon azon helyre — honnét a másikat elhajították a bólintgató lugas virágai felé. — De ha ezt is elbajitja — akkor ez volt az utolsó . . . érti ? Most fordítsa erre szépen a fejét, még a szemét se láttam ma jól. Higyje el bajosabb, ha mosolyog ... a köny rosszul áll önnek . . . adja ide a kezét, igy ni, s most ismerje el, hogy bolond dolog a féltékenység . . . Az asszony zavartan nézett reá, megpróbál mosolyogni, de nem igen ment, inkább összefutott a köny a szemében s végig folyt az arczán ; még csak most volt szomorú igazán, de nem mer szólni, Szarvas Mariska. A szép, karcsú, fekete szemű férfi valósággal hipnotizálta sugárzó mély tekintetével, simogató fehér kezével, mely erős volt s mégis oly lágy és finom. Hagyta, hogy végig simítsa a barna haját, megcsókolja a könyes szemeit, arczát, a nyakán a iátyolszerü apró fürtöket s beszéljen hozzá édes hangján, me'y kedvesebb volt az asszony előtt, a legszebb, a legédesebb zenénél. — A könyeket — a könyeket a szemedből . , . azokat nem akarom látni ! . . . Suttogta a férfi. Ne légy bánatos . . . irtózom a siró, szom ru aszszouyoktól ... a sirás nem ér semmit — a bizalom, a meggyőződés, az minden . . . az minden . . . győződj meg . . . akarom, hogy meggyőződj. Menjünk társaságba, menjünk asszonyok közé, s látni fogod, hogy engem nem érdekel senki, semmi . .. igen meg kell győződnöd . . . Az asszony engesztelődve nézett fel reá, kipirult arcza égett a mámoros csókoktói, de a szemében olyan kü'önös álmadozó fény csillogott . . . * Két napon át folyton esett. A levegő meghűlt nagyon, a hegyek párologtak, gőzölögtek, egészen Őszre vált az idő. Lent a „Cseres"-aljban állott a mérnök, s ingerülten tekintgetett a beborult