Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

— uz — valának képesek eddig erős nemzeti tanügyi közvélemély alkotására, első sorban abból származik, mert a tanférfiak egy részében nincs meg ama szabadságszeretet és szabadságtisztelet, mely egyedül csak arra törekednék s abban a legfőbb czélban egyesülne, hogy nemzetünk tanügyét előbbre vigye. A tanitó-egyesületek némelyike, az egyetemes tanitógyülések s az egyetemes kongresszus is nagyrészt az iskolaügy politikai részének meddő vitáiba merültek s legfőbb czélt szem elől tévesztve mellékes körülmények előtérbe helyezésével inkább hátráltatták, mint előmozditották az életre való tanügyi közvélemény megalakulását. A legfőbb czél, melyie minden igazán hivatásos és elfogulatlan tanférfiunak törekednie kell, abban áll, hogy az iskola minden tekintetben a kor szinvonalán állva feleljen meg ebbeli hivatásának, hogy istenfélő, hazafias szellemű s az élet ben boldogulni tudó polgárokat neveljen a hazának. S ennek a czélnak elérése nem azon fordul meg, vájjon az államkormány nevezte-e ki, vagy valamely hitfelekezet alkalmazta a tanitót, vájjon állami vagy hitfelekezeti jellegü-e valamely iskola. Miként a különböző stiTben épült házak mind czélszerü és alkalmas lakásokul szolgálhatnak, sőt különbözőségük sokféle körülménynél fogva indokolt is : épugy a különböző jellegű iskolák mind versenyezve teljesíthetik hivatásukat. A czél elérése egészen a tanitó rátermettségétől s az iskola rendezett visszonyaitól függ. S mindezt a tanitásszabadság s a szabadságban kifejlődő üdvös verseny csak előmozdítja. Tévedésnek tartom én T. k. ! azt az irányt, mely az oktatásügyet a közigazgatás mintájára bureaucratismus korlátai közé akarja szoritani. A legapróbb részletekig egyforma nevelést és tanitást a spártai állam valósította meg a legmerevebben az ó-korban, a művelődésnek éppen nem előmenetelére. A legmerevebb egyformaságu szabályzat sem vezet czélhoz, ha hiányzik hozzá a tanítónál a meggyőződés szelleme, mert itt csakugyan áll, hogy a betü öl. a szellem az, ami éltet. A nevelés- és tanitásügy pedig szellemi működés, melynek szabad mozgásra van szüksége. A helyes államosítás alatt az állam részéről, azt a czélirányos intézkedést értem, melynek egyetlen törekvése, hogy minden iskola tekintet nélkül jellegére, legyen az felekezeti vagy állami vagy magántulajdon, elérje nevelésében és tanításában azt a szinvonalat, melyre az államnak jól felfogott érdekében szüksége van, s hogy eme czél elérésére az állam ahol kell, a maga gyámolitó erejével minden kalmárszellem és bureaucratismusra hajló törekvés nélkül jóakarattal közremunkáljon. Ily értelemben véve az államosítást, annak hívei voltak s hivei lesznek mindig az összes tanitók és iskolafentartók. Az állam kijelentheti követelései mértékét, melyet az iskolától elvár, de hogy eme követelmény fokát tanításokban és nevelésükben egyik vagy másik jellegű iskolák mimódon törekszenek elérni, sőt ha lehet még fölül is múlni, ebben a szabad verseny fentartását, a szabadság elleni követménynek tartom. Jelentős tanulságul emelkedik ki nevelés- és tanitásügyünk múltjából és jelenéből ama figyelmeztetés, hogy népoktatásügyünkben nemzetünk faji jellegét és hivatását kell alaposabban felismernünk s nevelésügyenket ehhez irányitanunk. A Gondviselés minden nemzetnek megadta a maga fiziognomiáját, különleges jellegét, mely meghatározza hivatását a népek nagy családjában. Különösen fontolóra kell azt vennünk nekünk, kiknek a gondviselés ezt a házat adta, mely határvonalán áll a Nyugotnak s előkapujánál a Keletnek. Ámde nemzetünknek, épen e helyzeténél fogva, hogy jellegét s önállóságát megőrizve, hivatását betölthesse, nehéz feladat áll jellenleg előtte, nehezebb, mint a múltban, mikor hivatását fegyverrel kezében teljesítette. Semmi túlzásba nem megyek, T. K. ! mikor azt mondom, hogy e nagy feladat megoldásában a legjelentősebb munka reánk, a népoktatásügy munkásaira