Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

bősz támadásai ellen. — Hasonló, lassan, majdnem észrevétlenül folyó munkát végzett a magyar hazán a magyar tanitóság. A honszerzők hősies vitézsége által mintegy elemi erővel megalapított, a fölötte elzúgott időtenger viharai által annyiszor megtámadott Magyarország — a magyar tanitóság e szakadatlan serény munkája nélkül alig ülhetné meg ezredéves tönállását — legalább nem oly fényesen, a mint most ünnepli erősen, büszkén múltjára, örülve a jelennek és bizva jövőjében. S az, hogy a Magyarországon 1000 év óta fennálló zsidóság mint zsidóhitü magyarság lép be Magyarország 2-ik évezredébe — első sorban tanítóinak érdeme. E tanítóinak, a kikről a már 1109-ből van tudomásunk, mint a legapróbb zsidó hitközség nélkülözhetetlen, persze nagyon szerény állású hivatalnokairól — e tanítóinak köszöni a magyar zsidóság, hogy már akkor, a mikor még vajmi ritka mesterség volt az írás és olvasás, a zsidó gyermek legalább egy nyelven, héberül tudott irni és olvasni. Ezen igénytelen tanitóinak köszönte, hogy minden gyermeke tudott imádkozni, s igy eleven és erős és tántoríthatatlan maradt benne a hit. Első sorban tanitóinak köszönheti végre azt, hogy zsidóhitü magyarokká váltak, kik évezreden át C3ak magyarországi zsidók voltak. Dicső munka, melyet, ugy szólva, szemünk láttára végzett a magyar zsidó tanitóság, még pedig néhány évtized alatt. A zsidóság számára csak e század első felében ért véget a középkor, De azért mihelyt saját hazájában érvényre jutott a magyar nyelv és fölébredt és hatalmasan nyilvánult a nemzeti tudat — a zsidó községekben mintegy varázsszóra jöttek létrj a magyar iskolák és megmagyarosodtak a már létező német iskolák. A zsidó tanitó a legbuzgóbb terjesztője volt a magyar szónak és a magyar szellemnek, még pedig nemcsak községében, nemcsak hitfelei közt. Oly vigékeken, melyeket a magyarság számára meg kellett, vagy még meg keli hódítani : a zsidó tanitó első sorban állt és áll a nemzeti eszme harczosainak ; a nemzetiségek közt, hazánk némely határvidékén a magyar szónak, magyar széliemnek, magyar állami eszmének egyik bátor úttörője, előőrse, lelkes terjesztője — a zsidó tanitó. Ennek a zsidó tanítóságnak nagy, kiváló része van abban a dicső munkában, mely a hazai zsidósággal, 700,000-nél több hűséges, igaz gyermeket adott a magyar hazának, másrészt pedig e hazában magyarrá tette a zsidót égessen s igazán s ifjúsága tudatában annyira összeforasztotta a zsidó hitet a magyar szellemmel, hogy e kettő egy és egységes szent fogalommá vált előtte. Bátran hozzátehetem, hogy e hazafias és zsidómunkának fényes sikere nem csekély mértékben az orsz. izr. tanitó-egyesület elóvülhetlen érdeme. De ennek lejtegetésébe nem bocsátkozom — „dicsérjenek mások és nem saját szád. Ugy érezzük, hiszszük, hogy egyesületünk az érdemét följegyezte a magyar Izrael hálája, hazánk tanügyének története. Egyesületünk, midőn hazánk ezeréves fönnállásának ünneplésére egybegyűlt ország-világ, Isten és ember előtt, szentül fogadja az összes magyar zsidó tanitóság nevében, hogy hive marad múltjának, rendületlen hive kettős szent föladatának : szolgálni hitet és felekezetet és vállvetve és kezet fogva a haza összes díszes tanítóságával szolgálni hazát és nemzetet is — odaadással, önfeláldozással, lankadatlan buzgalommal — s legyen Isten kegyelme mi rajtunk, kezünk müve erősbödjék — kezünk müvét szilárdítsa 0". A zajosan megéljenzett, magasan szárnyaló beszéd után az agg Véterffy Sándor szólalt föl, hogy átadja a II. orsz. tanügyi kongresszus, a tanitó- és tanárképzőintézeti tanárok egyesületének, valamint az Eötvös-alapnak üdvözletét a magyar zsidó tanítói karnak, akikben a magyar nemzeti nevelés leghűbb apostolait köszönti. Kiemeli, hogy a zsidó tanítók oszlopai a nemzeti tanügynek, a testület együtt dolgozott a II. kongr. bizottsággal s kivette a maga részét a