Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

férfiasabb kötelességérzettel, nagyobb bölcsességgel és a magyar nemzet iránt Ián golóbb szeretettel nem hordozzák szent István koronáját, mint ez emlékmű alko­tása, a magyar állam ezredéves fennállásának idején, midőn dicsőségesen uralkodó királyunk boldogítja nemzetét . . . íme, ezekben látom tisztelt ünneplő közönség az emlékmű igazi benső je lentőségót, eszméi értékét, nemzeti becsét. A magyar nemzeti élet religiójának két alapvető hitágazata és hőn szeretett fejedelmünk uralkodó erényeinek nagy példája leheli bele lelkét ez emlékműbe. Ez teszi ez emlékmüvet a nemzet élő kincsévé . . . Lássa e haza minden polgárát nemzetiség és valláskülönbség nélkül együtte­sen vállvetve dolgozni a haza, a magyar állaai nagy, maradandó érdekeiért. Ne lásson a nemzet zöménél visszavonást, torzsalkodást, egymás erőinek gyöngitósét. Ne lásson az állami létet biztosító történeti szent hagyományoktól való fordulást soha. Akár a harcz zaja, akár a béke munkás tevékenységének hivó szózata rezgi át e halmokat: találja egynek, erősnek, összetartónak e nemzetet. Lásson a magyar szent korona egységében összeforrt közös czélok, közös eszmények által lelkesített egységes magyar állampolgári társadalmat. Lásson sokat, akik idezarándokolva, ugy mint mi, a felavatás ez ünnepies pillanatában szent fogadást tegyenek, hogy sokat, még többet miut eddig, dolgozni logunk e hazáért és hűek maradve őseink hagyományához, az ősi erényeket uj erényekkel gazdagítva, szívben, érzésben, lélekben, testvéri szeretetben neme­sebben, a hazáért áldozni kész tetterőben gyarapodva távozunk. As alapító okirat. : r ., a A főapát most megáldotta az emlékmű alapkövét és Földváry Elemér vármegye legrégibb országgyűlési képviselője felolvasta az alapító okiratot, mely­nek szövege ez : A MAGYAR ÁLLAM I. FERENCZ JÓZSEF, ő császári és apostoli királyi FELSÉGÉNEK dicsőséges uralkodása és losonczy báró BÁNFFY DEZSŐ miniszterelnöksége alatt 1896-ban ezredéves fennállásának emlékét ünnepelvén : A TÖRVÉNYHOZÁS az isteni gondviselés kegyelmét és a magyar nemzet államfentartó erejét tanúsító történelmi tény örök emlékezetére THALY KÁLMÁN országgyűlési képviselő kezdeményezésére elrendelte, hogy az ország hét pont jár — a munkácsi várhegyen, a brassói Czenk ormán, a nyitrai Zobor-hegyen, a dévényi vártetőn, Pusztaszeren, Zimonyban és Pannonhalmán a hazafiúi kegyeletnek egy-egy maradandó jel állittassék fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom