Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

Eszmék. Az élet hosszú kereszt-ut a halál biztos czólja felé. * Az igazi filozófia az, ha arra törekedünk, hogy életünk minden percze hasznára legyen az emberiségnek, és megelégedést adjon önmagunknak. A boldog ember nem itólhe i meg a boldogtalant. A hiúság nem áldozatkész ! * E szó: soha, okozza mindig a kétségbeesést, mert csak ott, hol a reménynek vége van, csak ott kezdődik a kétségbeesés. Kiérezni egy ember jeilemét könnyű, íeirni ezt nagyon nehéz. * Vannak emberek, kiknek egész lényök az ellentmondásban nyilvánul. Képesek „a"-val vitatkozni egy tárgy felett s pár perez múlva „a" érveit felhasználva, .,b"-vel kezdeni egy vitatkozást. Csak azért, hogy ellentmondhassanak. * A fájdalom a sziv baja lévén, csak az a vigasztalás adhat vigaszt, mely a szívből ered, mert csak ez jut a szivbe. Az ész hiába vigasztal. * A gentleman a társasélet naiv genie-je. Társaság kell annak, a ki nem szeret egyedül lenni, barátság annak, a ki nem bir. * A kinek nincsenek ellenségei, nem érdemel barátokat. * A legmagasabb műveltségű és a legkevésbbé müveitekkel szeretek legjobban lenni, mert e két végleten levő ember rendesen csak arról beszél, a mihez ért. ' A tudákos, féimüvelt, a mindenhez konyító, mindenbe beleszóló és semmihez sem értő e végletek között van. * Az illúzió rózsaszínűvé teszi a vele való életet. •& A való kétségbeejt. S erre csak egy ir van : népesítsük be jövő világunkat egy ideállal. Az emberek Ítéleteikben igen szívesen szokták én-jüket, mint tekintélyt felhozni : „Ha én mondom" stb. Pedig! ez az ón nem én-je a másik embernek, ezt nem kell feledni.