Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

béliek rakásra gyűltek ; levonta következtetéseit, koncipiálja müve tervezetét és ez a munka is derékban törött ketté — a halál kiütötte kezéből a tollat. A legutóbbi években az amateur-fotografálásra adta mfgát, ebben is művé­szeti tökéletességet ért el a festőművész, a rajz professzora. Lefényképezi főreál­iskolánkat, az összes termeit és berendezéseit ; albumot állit össze, mely most ezredéves kiállításunkon hirdeti az ő buzgóságát és nemes emlékezetét. Társadalmi téren egyébként a csónakázás sportja köti le figyelmét. Osztozik a győri főreáliskolai Csónakázó Kör szervezésének munkájában és élére áll az ügynek. Ruby a vezetője az ifjúsági csónakázó egyesületnek, mely ez idő szerint egyedül áll az országban. Megszerkesztette az ifjúsági egyesület számára a Csóna­kázás! Szabályzatot, összeállította a vezényszavakat és megírta a hajószerkezettant. Tanítványai a pozsonyi kerületi tornaversenyen mutatkoztak be először, még pedig szép sikerrel, a nyilvánosság előtt, legutóbb pedig a győri kerü'eti torna­versenyen a szülők s tanférfiak előtt mutatták meg az evező forgatásában való ügyességüket. Már Brassón ismerkedik meg Schmid Mária urhölgygyel, Schmid József postafőtiszt és nyugalmazott posta- és távirófőnök erényekben gazdag leányával s az 1888. év Karácsony havában itt Győrött építi családi tűzhelyét. Az utóbbi években betegeskedni kezdett. Lelkét nyugtalanság fogja el, de azért velünk együtt — bizva-bizik ! A legutolsó szünidőnek felét Hársfalván, másik felét a regényes Brassóban töUi ; ismét visszaérkezik közénk ő is is dolgozó műhelyünkhöz, amelyben dol­gozunk egyre s addig fonjuk, fonjuk a fonalat mig az élet rokkája meg nem áll... Október végén már nem birják lábai ; honn kell maradnia. Ismét fölkel, de csak pár napra; betegsége ágyához szegezi, melyből a halál szava szólította ki mult évi november 15-én. A részvét és szeretet szivhez szóló megnyilatkozása közepett temettük el. A nyitott iirnál Jancsó Géza tanártársunk tartotta a gyászbeszédet, mig az ifjúság szónoka Molnár Imre VIII. osztályú tanuló volt. Nehéz nekünk — úgymond Jancsó — a válás búcsúzás attól, kinek a tan­ügy és társadalom annyit köszönhet, kinek élete szakadatlanul a tudomány és munka között oszlott meg, kinek lelkét a tudomány és munkaszeretet idealismusa hevité. De a halál vészes vihara, mely kioltotta példás életed lángját, sötét felhőivel nem borithatja el a fényt, melylyel emléked iskoláinkban fenmarad. . . Vissza­idézzem-e az emlékezet szárnyain fenkölt gondolkozásodat, melylyel az ifjú nem­zedék nevelése s tanítása nehéz munkáján csüngtél, a lángoló szeretetet, melylyel tanári hivatásodnak éltél, annak jeles szellemi tehetségedet, minden idődet s erődet, egész életed áidpzád ? S mig ajkaid a tudomány igazságait hirdették kezed művészi ecsetjének vonásai a szép eszményképét örökítek meg. . . Tudtad, jól te ifjúság mestere, hogy a művészet az egész életnek ideális jelleget ad s feltárja a lélek mélyén szunynyadozó gazdag érzelemvilágot . Vázolva boldogult kartársunknak bokros érdemeit, beszédét, mely sok sze ben fakasztott könyet, a következőkép fejezte be Jancsó: . . . Fenkölt szellemed világának fénye, példás életed emléke iskolánk év­könyvének lapjain fenmarad s átfog ragyogni késő éveken, miként a sugár, mely a csillag kialudta után is repül csillagról csillagra a mérhetetlen végtelenségben. És e gondolat felejtbetlen kartársunk, gyászos halálodban is fölemelő. Igen, példás életed emléke kell, hogy maradandó és elévülhetetlen erővel hasson az ifjú nemze­dékre. Meg kell tanulnia emlékedből az ifjúságnak, miként kell élni hivatá­sunknak . . . Emléked fenmaradásának tudatával rebegjük vigasztalásul sírodnál az apos­toli szavakat : „Halál, hol van a te diadalod ? Ami a földé volt, csak lesz földdé, lelked, emléked halhatatlan." ihs

Next

/
Oldalképek
Tartalom