Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.
nápoly felé viszi. Mikor reggel a seik az álom fölött tanakodik, egyszerre csak beállít hozzá egy dervis, ki az álmot akkép fejti me-r, hogy Ozmán és Malkhatun utódai uralkodnak egykor azon a földön, mely az emiitett hegyek vidékén három világrészben elterjed. E regét a török költök sokszor feldolgozták, legújabban Merned Dselal efendi irta le uj török nyelven, gördülékeny szép versekben „Bir Ssejjad i humujuni bákht u (Felsége* vadász) czim alatt 1890. A regényes elbeszélő költészetben a leghíresebb tárgyak közé tartozik Seil és Medsnun története, mely szintén több írónak szolgáltatott tárgyat, igy a 15. században Dsami efendi, a 17. században Fuzuli irták meg s ujabhan is többféle kiadása forog közkézen. A török költészetben legnagyobb eltérjedésü a lyrikus költészet s e téren Abdul-Baki, Meszihi, Fasli, Halét efendi, Akif efendi, Mir Fazil, Azeri, Nabi efendi, a satyraköltö Nefii, Perten pasa mindig dicsőségei maradnak a régi irók közül a török irodalomnak. Hasonlókép a ;után sok közül II, Mohamed. I. Szulejman, I. Szelim, It. Mahmud. Mindezek, miket eddig előadtam, a régibb irodalomból szedett töredékek ; hátra volna, hogy a jelenkori irodalomról is szóljak, de nem akarván t. o. türelmét még tovább is igénybe venni, csak röviden jellemzeni ezt. Az uj irodalomban erősen kidomborodik a törő c nemzeti eszme s nyelvre nézve a népnyelvhez simul, ugy, hogy azt a közönséges ember is megérti, s ép azért nagy befolyása van a nép nagy tömegére. Az arab szavakat az irók mind jobban elhagyogatják s az 1871. elhalt Sinaszi efendi példája után oly zengzetes, erőteljes török nyelven irnak, hogy maguk sem hitték azelőtt nyelvük ama kiváló szépségét, mely az uj irodalomban nyilvánul. A számos politikai napilap, szépirodalmi és tudományos folyóiratok, melyek Konstantinápolyban manap megjelennek, mind találnak olvasó közönségre. Az uj irodalom ugy a tudomány mint a szépirodalom terén, s beszámítva bizonyos letörülhetetlen keleties, mondjuk nemzeties zamatot, tartalmilag a nyugateurópai művelődést és eszmevilágot tükrözi vissza. S ezt látva, a ki bizik az emberiség haladásában, egygyel több okot talál azon reményre, hogy a művelődés fejlődésével a szép, jó és igaz törekvése kibékíti majd az embereket, kiket a jelenben annyiféle téves irányzat szótválaszt. Dr. Karácson Imre. Történet a régi világból. Ezernyolczszáz . . . nem tudom én hányadik évében nem jó karácsonyra virradott Bódis István uram, első előljáró ember egy kis Bakony melléki községben. Épen szelni akarta a kalácsot a fényesre köszörült késével, a gőzölgő tej mellé. Mikor a szolgalegény halott halavány arczczal kiáltotta be a kis dróttulipános ablakon. — Gazda uram baj van — ellopták a két aranyalmás csikót az éjszaka. Bódis István kezéből kihullott a kés és a kalács is, lélekzetvesztve futott ki az istálóba, mikor aztán látta, hogy a két "kedves csikójának" csak az üres helyét találja, hangos kiabálásban tört ki. Nemsokára megtelt az udvar kíváncsiskodó népséggel . • . ünneplőben öltözött férfiak, asszonyok kérdezősködtek, sopánkodtak a szép nagy tisztára söpört udvaron. Öreg biró uram, a ki a karácsonyi reggeli után még folyton törülgette a száját, csodálkozva hajtogatta a fejét. — Baj, baj ... ha legalább azt tudhatná az ember, merre mentek ! Dehát bizonytalanba hová induljon az ember fia utánuk !? Az elöljáróság rá bólintott.
