Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

Hej, Világos, Világosnak határa ! Golgota te szabadságunk harcára, Ha nem volnál történetünk könyvébe, Annyi vér most nem kiáltna az égre; Annyi köny ma nem omolna S rabbilincsen nem lett volna Az aradi tizenhárom. Zúgott a harcz, a népjognak szent harcza, S mindig akadt ki a zászlót fentartsa. Ágyúdörej, kartácszápor hiába, Ha egy esett, száz állott a nyomába. S hol a veszély legnagyobb volt, Karral, karddal mindig ott volt Az aradi tizenhárom. Százszor néztek szemébe a halálnak, Mind a százszor sziklamódra megálltak. Százszor igért aranyhegyet cselvetés, Nekik drágább volt jogért a szenvedés. Mert élni csak honnal akart S vele halni, ha az meghalt, Az aradi tizenhárom. Oroszlán volt a csatán a közlegény, Veiből volt a harczi rózsa süvegén ; A vezér meg ellentsöprő utában, Nim azt mondta előre, de utánam, S vitte seregét jobbra-balra, Diadalról diadalra Az aradi tizenhárom. Nem volt ott félsz, nem sápadtság az arczon Még halni is dicsőség volt a harczon, S mintha csupán vidám násznép lett volna Ugy rohantak énekelve, dalolva. Mint hegyomlás, mint zuhatag Sodorta, mi elé akadt Az aradi tizenhárom. Küzdöttek ők vérök ontva eleget, S mégsem tudták engesztelni az eget, Pedig olyan nagy tengere a vérnek Nem kettőnek, — elég lenne száz évnek. Már a zászló csupa foszlány, Vasra verve az oroszlán : Az aradi tizenhárom. Maros mellől szomorú szél fújdogál, Benn a várban dúsan arat a halál ; Még a bakó durva szive is dobban, Soha nem volt ilyen drága dologban. Soha, soha ilyen óta ! Ma kerül a rú' bitóra. Az aradi tizenhárom.