Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

rezni a zongorázóknak. A szép kiállítású gazdag tartalmú füzetnek ára 2 korona Végül álljon itt mutatóba a Balog irta szövegek egyike : Faluvégi fehér csárda, Ott lakom én télbe', nyárba'. Bele-beletekintek az itezébe, Százszor inkább a csaplárné Nefelejtskék szemébe ! J) időbe', rossz időbe' Benézek a kármentőbe' : De nem vágyom a kármentő borára : Csókot lopok a csaplárné Rózsapiros ajkára ! „A költő álma." Eredeti opera i felvonásban, zenéjét és szövegét irta dr. Angyal Armand. A győri színtársulat a soproni deszkákon szinre hozta Angyal Armand operáját a » Költő álmá«-t. Angyal Armand zenekölteményét feszült figyelemmel hallgatta a közönség, s bőkezűen osztotta reá elismerésének tapsait, végül pedig előbb a szereplőket, majd a szerzőt magát háromszor kihivta s ezzel ünnepelte. Szerzőt azonkívül a soproni irod. és művészeti kör is megtisztelte figyelmesen egy óriási babérkoszorúval. Angyal Armand operája modern irányú s egy kiváló zenekapaczitás róla igy nyilatkozik: Az operának minthogy benne a zene ideális kifejezést keres, legalkalmasabb szövegét képezi minden időben a romantikus tündéries rege A régiek a mythosból, az ujabbak pedig a romantikus regékből (Freischütz, Oberon, Robert der Teufel, Faust, Fl. Holländer) vagy a germán mondakörből (Tannhäuser, Lohengrin stb.) merítették tárgyaikat. Szerző az álom világából vette tárgyát, midőn a szendergő eltéved az álomvilágba, az ideális lélek képzelt dolgokról ábrándozik. Meséje egyezik a tündérmesék alakjaival, János vitéz Árgyilus királyfi jelenlétében hasonló jelenetek tárulnak elénk az operában. < Vi rágénekek. Dr. Ángyai Armand dalai, 83. mü. II, kiadás. » Virágénekek* a régi magyar költészetből vett ezen czim a tartalommal benső összefüggésben nincs ugyan, mégis e dalok mind a költészet pompázó kertjének üde virágai, melyek között nehéz az összehasonlítás, a választás, hogy mely színnek, illatnak adjuk az elsőséget. Terünk és időnk — meg olvasónk türelme is — rövid arra, hogy egyenkint és részletesen adjuk meg minden dalnak érdemét. A szerény igényű kedély és a zeneértő bonezoló érdeklődése egyaránt talál közöttük anyagot magának. Angyal Armand nem népdalszerző, de nem is a beteges szentimentalizmussal tele német míidali kultiválja, hanem dalai sajátos középhelyet foglalnak el a népdal s a szó igazi, nemes értelmében vett műdal között. Az ő dalaiban a magyar zene ritmusa, a magyar népdal ereje lüktet, de itt-ott — és elég gyakran — megcsapja fülünket egy-egy művészi tökélyü ütem, mely a klasszikus zenére, a nagy zeneszerzők gondolatmély, kifejezésteljes műveire emlékeztet. És dalai hallatára rögtön tisztában vagyunk azok intencziójával, mely nem más, mint a magyar népdal nemes irányban való fejlesztése, magasabb művészi nivóra való emelése és ez uton megteremtése az eddig — sajnos — nem létező magyar műdalnak.