Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

Ámde a sokféle állás és nemzetiség, osztályérdek, hagyományos szokások által szétdarabolt társadalmat egyesíteni, ha egyáltalán lehetséges, csak az iskola képes, amikor még a gyermekek a gyermekekben nem a politikai, vallási, nemzetiségi ellenfeleket látják, hanem csak a gyermekeket ; a „nép milliónak egybeolvasztása pedig csakis a népiskola utján törtenhetik. „Igen de a népiskolának lelke, mindene a tanitó. Eszerint, tehát 26 ezer néptanító oly tényező, melyre az államférfiak számitanak s akiknek közreműködése nélkül „a magyar államnak magyar nemzeti irányban való fejlesztése, a magyar állam-eszme biztosítása és fentartása" — amit Bánffy ministerelnök tűzött maga elé — keresztül nem viheté." Mit tehetnek s kell is tenniük a magyarországi néptanítóknak a magyar államászme fejlesztése erdekében ? Különösen arra törekedni, hogy e haza minden polgára, bármely vallás szertartása szerint imádja Istenét, édesanyja bármely nyelven gyügyögte hozzá az első szót, s lakjék bár Adria gyöngyében, vagy Erdély bérczei között : legyen a hólepte Kárpátok legfelsőbb vidékén, vagy a Tisza Duna táján ; egynek érezze magát akkor, ha közös édesanyja, a haza hivja őt ! Ámde hogy e hivó szót megérthesse, hogy e hívó szóra keble lángra hevüljön, erre nevelnünk kell egy uj nemzedéket ! Uj nemzedéket nevelnünk ugy, hogy a gyermekek elfogulatlan szivébe odaadó lelkesedéssel, kifogyhatlan türelemmel csepegtessük, észrevétlenül bele neveljük az önzetlen, a kiirhatlan hazaszeretet. Neveljük az ifjúságot nemzeti irányban ugy, hogy lelkesüljön a multak szép emlékén s okuljun azok hibáin : sajátítson el mindent, mi által nemzetünk haladása lehetővé válik : oltsuk bele azt az érzést, hogy tartsa szégyennek, ha hazája nyelvét nem érti : akkor, de csakis akkor lesz nagy és magyar nemzeti állam, melynek biztosítása és fentartása nem fog ezután sok gondot okozni semmiféle kormánynak mert biztosifja és tentartja maga a nemzet. Ha ezt tesszük, — pedig tegyük •— akkor igazoljuk Brougham lordnak azon mondását, hogy „az állam legelső, mert legbefolyásosabb tisztviselői a tanítók." Budapest magyarosodásának is főfészke a népiskola és óvoda ; a magyarnyelv és nemzeti szellemnek terjesztői a lelkes néptanítók és óvók. Innét megy, árad kifelé s befészkeli magát észrevétlenül a családokba, s az uj nemzedék már zokon veszi, ha nem tőzsgyökeres magyarnak tartják. De tudatával is bir Budapest főváros hazafias vezetősége annak, hogy magyar nemzeti szempontból mekkora rész jut népiskoláinak, mert az egész ország alig fordit nagyobb összeget a népoktatásra, mint maga a főváros. íme a példa ez ország előtt! Ne legyen a népnevelés a magyar politikának mostoha gyermeke ; fejlessze azt odáig, hogy ne legyen Magyarországnak egyetlen oly zuga sem, ahol legalább minden 60 gyermekre egy képzett tanitó ne jusson, ne egyetlen oly fészke, ahol az óvoda vagy menhely hiányozzék. Gondja legyen a tanítóképzésre és főleg el ne feledkezzék, hogy mindig voltak ugyan, vannak és lesznek is, akik ideális fölfogásuknál fogva értelmi és erkölcsi erejüknek legnemesebb részét teljes odaadással és lankadást nem ismerő buzgalommal belefektetik a munkába; akiket sem az elismerés hiánya, sem a mellőzés, de még a kicsinylés vagy pöffeszkedő guny sem képes teljesen elcsüggeszteni, de a legnagyobb rész munkájának méltányos jutalmát is várja. Tegyék e pályát olyanná, hogy a munka értékének megfelelő jutalomban részesüljön, akkor a magyai állam abban a 33,885 néptanítóban ugyanennyi képzett és lelkes ügynököt fog birni, akik az ország minden részében terjesztik a magyar nemzeti állameszmét, ez eszme meg- és átértésére nevelik a népet az iskolában és olvasókörökben. Ámde, ha a hatalom és közvélemény a tanítók sorsával kevesebbet törődik, mint mással és igy e pályára hívatlan kontárok is kerülnek, akkor a felsőbb és középosztályok lehetnek ugyan a magyar nemzeti állameszmének buzgó hivei, de